Gyanúsítottként hallgatják ki a K&H-s nyomozót

Vágólapra másolva!
Pénteken gyanúsítottként hallgatják ki Molnár Csabát, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetőjét - írja a Népszabadság. A lap szerint a nyomozót hivatali visszaéléssel gyanúsítják meg, bár erről védője még nem tud, csak a kihallgatásról. A K&H ügy vezető nyomozója ügyében arab pénzváltókkal fenntartott kapcsolata miatt indult eljárás.
Vágólapra másolva!
Forrás: Nándorfi Máté, MTI
Molnár Csaba Fotó: MTI

Pénteken gyanúsítottként hallgatják ki Molnár Csaba alezredest, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetőjét - írja a Népszabadság. A lap értesülését Zamecsnik Péter ügyvéd, Molnár védője is megerősítette. A lapnak kedden Sódor István fővárosi főügyész még azt mondta, nem tud arról, hogy a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal gyanúsítottként tervezné kihallgatni Molnárt.

Az ORFK vezetése továbbra is kiáll Molnár mellett, de az eljárás befejezéséig más beosztásba helyezik - írja a Népszabadság.

Molnár ellen még december elején indítottak belső vizsgálatot az ORFK-n a Nemzetbiztonsági Hivatal jelentése nyomán. Az NBH aközben figyelt fel Molnár Csabára, miközben utóbb többmilliárdos pénzmosás gyanújával őrizetbe vett arab pénzváltókat figyelt meg titkos eszközökkel. Molnár ügyében az arabokkal fenntartott kapcsolata miatt indult eljárás.

A Népszabadság szerint a titkosszolgálat állítólag már 2002 ősze óta figyelte ezeket a Magyarországon élő arab származású személyeket, mivel gazdasági tevékenységük alapján alappal vetődhet fel a gyanú, hogy terrorista szervezetekkel működnek együtt, azok finanszírozásában vesznek részt, vagy más módon veszélyeztethetik az ország gazdaságának érdekeit.