Vágólapra másolva!
Ismét találkozott a legfőbb ügyész és az országos rendőrfőkapitány csütörtökön, hogy egyeztessenek a július elsején hatályba lépett új büntetőeljárási törvény alkalmazásáról. A második találkozón megállapodás született, hogy a két szervezeten belül munkabizottságok alakulnak az effektívebb együttműködés javítása érdekében.
Vágólapra másolva!

Polt Péter és Salgó László vezérőrnagy december 19-én már megbeszélést tartott az új büntetőeljárási törvény értelmezéséről, s akkor megállapodtak abban, hogy januárban folytatják a párbeszédet. A mostani találkozóról szólva Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője elmondta: a két vezető megállapodott abban, hogy a rendőrség és az ügyészség szervezetén belül egy-egy munkabizottság alakul. Mindkét vezető szerint a jogalkalmazás féléves tapasztalata azt mutatja, hogy a jogszabály bizonyos részei változtatást igényelnek.

Egyelőre nem született döntés arról, hogy a jogszabályi helyek megváltoztatására külön-külön vagy egyszerre tesznek majd javaslatot. A jogszabályi változtatást az ügyészség közvetlenül, a rendőrség a Belügyminisztériumon keresztül kezdeményezheti.

Lamperth Mónika belügyminiszter a tárca elmúlt évi munkáját értékelő csütörtöki sajtótájékoztatóján a rendőrség és ügyészség közötti viszonyra vonatkozó kérdésre azt válaszolta: fontosnak tartja, hogy "jó együttműködés, jó szakmai kapcsolat legyen a nyomozó hatóságok között". Mint mondta, amikor úgy ítélte meg, hogy "a bizalom megrendült", azt kérte: az országos rendőrfőkapitány és a legfőbb ügyész tisztázza a bizalom helyreállításához szükséges szakmai kérdéseket. Most úgy látja, a szükséges lépések megtörténtek, miután együtt értékelték az új büntetőeljárási törvény szakmai tapasztalatait.

Lamperth Mónika belügyminiszter még november elején bízta meg Salgó László országos rendőrfőkapitányt, hogy kezdeményezzen találkozót Polt Péter legfőbb ügyésszel a két hatóság között a K&H brókercége ügyében zajló nyomozás kapcsán keletkezett nézeteltérések tisztázására.