Januárban meggyanúsíthatják a K&H-s nyomozót

Vágólapra másolva!
Állítólag januárban hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgatják ki Molnár Csaba nyomozó alezredest. A Népszabadság ilyen irányú értesüléseivel kapcsolatban azonban a fővárosi főügyész azt közölte, hogy Molnár egyelőre nem gyanúsított, és kérdéses, hogy egyáltalán az lesz-e. A K&H Equities ügyében nyomozó rendőrrel szemben azt követően kezdtek vizsgálódni, hogy egy többmilliárdos fekete valutaváltási ügy szereplőinek lehallgatása során találkoztak a nevével. A lap szerint Molnár állítólag kisebb ajándékokat is elfogadott az arab pénzváltóktól.
Vágólapra másolva!

Január közepéig hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgatja ki a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Molnár Csaba alezredest - írja a Népszabadság. Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága pénzmosás elleni osztályának vezetője a lap szerint "meg nem engedett kapcsolatot tartott fenn" törvénytelen pénzváltással gyanúsított szír vállalkozókkal, és állítólag ajándékot is elfogadott tőlük.

A várható meggyanúsításról még nem kapott hivatalos értesítést Molnár, akit állítólag rendőrségi körökben sokan azzal hitegetnek, hogy az ügyészség anélkül szünteti meg az eljárást, hogy őt kihallgatnák. Hivatalos ügyészségi források a lap egyik értesülését sem kívánták kommentálni, csak annyit engedtek sejteni, hogy az eddig begyűjtött bizonyítékok alapján az alezredes hamarosan gyanúsított lehet.

A főügyész szerint nem gyanúsított Molnár

A fővárosi főügyész ugyanakkor nem tud arról, hogy Molnár Csabát, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetőjét hamarosan hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgatná ki az ügyészség. "Én ilyenről nem tudok, egyébként is folyik a nyomozás, nem lehet ezzel kapcsolatban semmit sem mondani. Egyelőre még nem is gyanúsított a Molnár Csaba, ki tudja, hogy egyáltalán gyanúsított lesz-e?" - mondta Sódor István fővárosi főügyész az MTI-nek kedden.

A Fővárosi Főügyészség tavaly decemberben rendelt el nyomozást pénzmosás, jogosulatlan kiegészítő pénzügyi tevékenység és hivatali visszaélés gyanújával, a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentése nyomán. Az eljárást ismeretlen tettes ellen, hivatali visszaélés miatt rendelték el, ám az NBH feljelentésében szereplő "potenciális gyanúsítottak" közül Molnár az egyetlen, akivel szemben kizárólag az ügyészségi nyomozóhivatal járhat el. A megszokott hatósági titkolódzás ellenére egyértelmű, hogy csak ő lehet az ügy gyanúsítottja - írja a lap.

Az NBH aközben figyelt fel Molnár "meg nem engedett kapcsolatára", miközben Magyarországon élő arab vállalkozókat figyelt meg titkos eszközökkel. Az arabok a hivatal feljelentése szerint egy év alatt közel hatvanmilliárd forintnak megfelelő összeget váltottak át feketén. Ügyükben a BRFK folytat nyomozást.

Ügyvédei sokallják Kulcsár óvadékát/itthon/20040105ujra1.html

A Népszabadság szerint Molnár alezredes mint hivatalos engedéllyel rendelkező pénzváltókkal került kapcsolatba a szírekkel, akiktől kisebb ajándéktárgyakat, márkás italt kapott és fogadott el, de néha ő adott ajándékul italt a későbbi gyanúsítottaknak. Állítólag e "kis értékű ajándékok átvételéről" jelentések is készültek. A lap ügyet ismerő ügyészségi forrásai szerint Molnár alezredes esetleges meggyanúsítása nem befolyásolja a K&H Equities ügyében folyó nyomozás kimenetelét.

[origo]/MTI