Esélyesek a kismamák jövedelempótlékuk kamataira

Vágólapra másolva!
Jó esélyük van a kismamáknak, hogy öt évre visszamenőleg kamatostul kapják meg elmaradt jövedelempótlékaikat - írja a Magyar Nemzet. Az ügyben márciusban hirdet határozatot az Alkotmánybíróság. A testülethez azért fordult két ügyvéd, mivel szerintük a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenes jogszabály alapján döntött nyáron az ügyben.
Vágólapra másolva!

Jó esély van arra, hogy kamatot is kapjanak elmaradt jövedelempótlékuk után a kismamák - írja a Magyar Nemzet. Radovics Csilla és Jászberényi József ügyvédek az Alkotmánybírósághoz (Ab) októberben eljuttatott beadványukkal azt szeretnék elérni, hogy az állam öt évre visszamenőleg, kamatokkal együtt fizesse ki az elmaradt pénzt az anyáknak. Az ügyvédek álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság (LB) tavaly júliusban alkotmányellenes jogszabály alapján döntött úgy, hogy csak három évre visszamenőleg és kamatok nélkül jár az anyáknak az elmaradt juttatás.

Az Ab márciusra tervezi a jövedelempótlékkal kapcsolatos határozat kihirdetését. A bírói testület kiemelten kezeli az ügyet. A lap úgy tudja, hogy az alkotmánybírók már több alapvető kérdésben is megállapodtak, és nagy az esély arra, hogy öt évre visszamenőleg és kamatostul megkapják elmaradt juttatásaikat a kismamák. Ha az Ab emellett dönt, az több tízmilliárdos többletkiadást jelent majd az államnak.

A kismamák eddig 97 százaléka kapta meg elmaradt juttatását - a tavaly nyári LB-döntés alapján. Az állam eddig 30 milliárd forintot fizetett ki. A pénzt azok kaphatták meg, akik 2000. január 28. és 2002. március 7. között voltak gyesen - derül ki a Magyar Nemzet írásából.