A csatát megnyerték, a háborút még nem a Hernádnál

Vágólapra másolva!
Bár javul a helyzet az áradó Hernádnál, több település még mindig megközelíthetetlen közúton. Az árvíz miatt már közel nyolcvan embernek kellett elhagynia otthonát. Éjszaka a helyiek több helyen is megpróbálták átvágni a gátakat, mert szerintük csak így védhetők a települések. Az akciót rendőrök állították le.
Vágólapra másolva!

Igen lassan, de apad a Hernád, az áradat kedden délelőtt Bőcs alatt járt, a település még igen nehéz órák előtt áll, Kiskinizst közúton nem lehet megközelíteni, ugyanakkor Hernádszentandrás már felszabadult a víz alól. "A csatát megnyertük, a háborút még nem, (...) tartjuk a falut, nyolc embert kellett kiköltöztetni, három ház került veszélybe, a gátra 50-60 centiméter magasságban raktunk homokzsákot" - mondta Lippai Lajos, Bőcs polgármestere az MTI-nek. A települést kettévágta a folyam, a község egyik részéből a másikba csak félszáz kilométeres kerülővel lehet. Soha ennyi vizet még nem hozott a Hernád - jelentette ki a polgármester.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közútkezelő Kht. ügyeletese arról tájékoztatta az MTI-t: most már csupán Kiskinizst nem lehet megközelíteni közúton, a településre az élelmiszert, a gyógyszert nagy erőgépekkel, illetve csónakkal viszik be. Hernádszentandrás felszabadult a víz alól. Továbbra is járhatatlan az út Novajidrány és Vizsoly, Ináncs és Pere, Sajólád és Bőcs, Halmaj és Hernádkércs, valamint Ináncs és Fügöd között.

Hernádkércsen 25-en, Nagykinizsen 40-en kényszerültek házuk elhagyására, Hernádvécsen három, Szentivánbaksán kettő, Bőcsőn egy lakosnak kellett otthonából kiköltöznie - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Az áradás miatt a térségben 128 ház van veszélyben, 40 sérült meg, 2 Nagykinizsen összedőlt - tette hozzá.

Az árvíz ellen összesen mintegy 1 400-an védekeznek, közülük 630 a szervezett erők száma, a 420 közmunkás mellett 350 önkéntes vesz részt a mentésben.

Az országos műszaki irányító törzs kérésére a Magyar Honvédség kedden hajnalban két darab Mi-8-as típusú szállítóhelikopterrel kapcsolódott be a Hernád folyó térségében zajló árvízvédelmi munkálatokba - közölte Taligás Antal, a Honvédelmi Minisztérium médiaosztályának vezetője. A Hernád térségében a felázott talajon képtelenséggé vált a szállítás, ezért helikoptereken kell a homokzsákokat a térségbe, Gesztely település térségébe szállítani. A helikopterek Szolnokról, a harcászati helikopter ezredtől indulnak az árvíz sújtotta területre.

Gátat vágnának kétségbeesésükben

Az árvíztől sújtott területek lakói több helyen is saját kezükbe próbálták venni a védekezést. Ócsanáloson megpróbálták átvágni a gátat, mert abban bíztak, hogy így menekülhet meg a falu az ártól - jelentette az RTL Klub. A helyszínen dolgozó katasztrófevédelmi szakemberek végül rendőri segítséget kértek.

Este 8 óra körül néhány asszony a Vadász-patak töltéséről szedte le a homokzsákokat, amiket a vízügyesek raktak fel. A bontást végül itt is rendőri segítséggel akadályozták meg. A helyiek szerint az emberek váratlan akcióinak oka, hogy azt hiszik, a gátak nem a házakat, hanem a kukoricást védik. Sokan azt sem hiszik el, hogy a települések védhetők a gátak átvágása nélkül.