Az oroszlán és az elefánt a legnépszerűbb ajándék

Vágólapra másolva!
Karácsony előtt fogadnak legtöbb állatot örökbe a fővárosi állatkerttől, a legnépszerűbbek az elefántok, az oroszlánok és a vízilovak, némelyiknek már ötvennél is több nevelőszülője van. Az örökbefogadás csak egyszeri adományozást jelent, később semmilyen kötelezettséggel nem jár. A legtöbben a minimális ötezer forintos adományozást választják.
Vágólapra másolva!

Több százan jelentkeznek karácsony környékén a fővárosi állatkertnél, hogy ajándékként szeretnék adni valamelyik állat egyéves örökbefogadását. Idén eddig körülbelül 1500-an fogadtak örökbe állatot, de a legnagyobb érdeklődés karácsony előtt van - mondta az [origo]-nak az örökbefogadást intéző Budapesti Állatkert Alapítvány munkatársa, Tarnóczai Odette. Az örökbefogadás teljesen képletes, ugyanis semmilyen kötelezettséggel vagy a plusz szolgáltatással nem jár, mindössze egyszer kell befizetni minimum ötezer forintot és kiválasztani egy állatot. Ezért cserébe az örökbefogadó nevére oklevelet állítanak ki, és később meghívják két rendezvényre, melyen egyébként bármelyik állatkerti látogató részt vehet.

Az örökbefogadók nem részesülhetnek plusz szolgáltatásban, mert a látogatók előtt zárva lévő területekre veszélyes bemenni, illetve nagyon sokba kerülne annak kiépítése, hogy ezeket a területeket részben megnyissák - mondta az alapítvány munkatársa. A belépőből pedig azért nem kaphatnak kedvezményt, mert néhány látogatással már le is nulláznák az ötezer forintos adományukat. Az örökbefogadóknak lehetőségük van természetesen több pénzt is adni, de jellemzően a minimális összeget választják. Ha valaki viszont 200 ezer forintnál többet szán erre a célra, az állatkertben feltüntetik a nevét a kiválasztott állat tájékoztatója mellett. A legnagyobb összegű adomány néhány évvel ezelőtt érkezett egy idős nőtől, ő kétmillió forinttal támogatta az állatkertet.

A legtöbben az elefántokat, az oroszlánokat, a vízilovakat vagy a zsiráfokat szeretnék örökbe fogadni, a madarak iránt azonban kicsi az érdeklődés. Egy állatnak több örökbefogadója is lehet, az egyik elefántnak például körülbelül 60 nevelőszülője van. Az örökbefogadókat évente két rendezvényre hívja meg az állatkert, itt beszélgethetnek a kiválasztott állat gondozójával, illetve részt vehetnek egy állatkerti sétán, ahol szakemberek kísérik végig őket.