A Medgyessy-talányt fejtegeti Csizmadia Ervin

Vágólapra másolva!
Csizmadia Ervin politológus könyvet írt Medgyessy Péter volt miniszterelnök kormányfőjelöléséről, két éves tevékenységéről és bukásáról. Emellett egy külön kötetben interjú olvasható Medgyessyvel.
Vágólapra másolva!

A Medgyessy-talány címmel jelenik meg november 22-én Csizmadia Ervin politológus kétkötetes könyve. Az első kötet egy monográfia, amely Medgyessy Péter volt miniszterelnök életét mutatja be kormányfővé való jelölésétől a nyáron bekövetkezett bukásáig. A másik kötet pedig egy hosszú interjút tartalmaz Medgyessyvel.

Csizmadia Ervin szívesen ül, de nem állna a kormány mögé/vendegszoba/20030912csizmadia.htmlA politológus a Társalgó vendége volt

Csizmadia Ervin az [origo]-nak elmondta: elsősorban Medgyessy személyiségét, a kampánystábhoz, a politikusokhoz, a kormánypártokhoz és saját magához való viszonyát igyekezett feltárni a könyvben.

Medgyessyn kívül a szerző öt emberrel beszélt, akik jól ismerik a volt kormányfőt. A 22-i könyvbemutatón jelen lesz Medgyessy Péter is.