Évek óta nem tapasztalt vérhiány van

Vágólapra másolva!
Évek óta nem tapasztalt mértékben csökken az ország vérkészlete. A kórházakban a tervezhető műtéteket egyelőre halasztani kell, de az akut betegek ellátása továbbra is folyamatos.
Vágólapra másolva!

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) a lakosság segítségét kéri ahhoz, hogy az ellátás biztonságos maradhasson - közölte az intézmény főigazgatója szerdán. Kórházakban a tervezhető műtéteket egyelőre halasztani kell, de az akut betegek ellátása továbbra is folyamatos. Ugyanakkor az OVSZ a krónikus ellátást nem tudja maradéktalanul biztosítani, amíg a készleteket nem töltik fel újra - mondta Moskovits Eszter, az OVSZ főigazgatója. Közölte: a biztonságos vérellátáshoz tartalékkal együtt mintegy 8 ezer egységnyi vér készleten tartására van szükség nap mint nap. Szerdán reggel azonban mindössze 6400 egységnyi vér volt a készletben.

A főigazgató szerint a csökkenés nem egyik napról a másikra következett be, hanem a véradási kedv hónapok óta tartó lanyhulásával magyarázható, miközben a vérfelhasználás folyamatosan növekszik. Mint mondta, a magyar lakosság 42 százaléka A pozitív vércsoportú, így a nagy felhasználási szükséglet miatt a legnagyobb szükség mindig erre a vértípusra van.

A vérkészletek feltöltéséhez az OVSZ a lakosság segítségét kéri. A véradók a fővárosban a Péterfy Sándor utcai kórházban és az OVSZ központjában, vidéken pedig minden megyeszékhelyen és több nagyvárosban is megtalálható vérellátó helyeken jelentkezhetnek - mondta.

Tóth Judit, az egészségügyi minisztérium szóvivője közölte: a szaktárca értetlenül áll az eset előtt, ugyanis a szolgálat adatai szerint október 31-ig 14 ezerrel több véradás történt az országban, mint egy évvel korábban eddig az időpontig. Mint mondta, felvetődik a gyanú, hogy pazarlás miatt csökkentek jelentően a vérkészletek, ezért a tárcavezető szerdán felkérte az országos tiszti főorvost, hogy a szakfelügyelő szakfőorvosok két héten belül adjanak tájékoztatást a megnövekedett vérfelhasználás okairól.

Ugyanakkor a a Tranzfúziológiai, Haematológiai Szakmai Kollégiumot is megkeresik annak érdekében, hogy tegyenek javaslatot a vérfelhasználás racionalizálására - közölte a szóvivő.

Szerinte a programozott műtétek számának emelkedésével magyarázható a vérkészletek csökkenése, mivel Magyarországon az ilyen eljárásoknál nem a páciens saját, előre levett vérét használják fel, hanem - szemben a külföldi gyakorlattal - a készletből származó csoportazonos vért kapja a beteg.