Az MSZP zsákbamacskát, a Fidesz KDNP-st árul

Vágólapra másolva!
A soproni időközi parlamenti választáson heten küzdenek Szájer József megüresedett mandátumáért. A Fidesz itt adja vissza az MKDSZ-nek a szécsényi helyet, az MSZP jelöltje pedig úgy indul, hogy már képviselő. A két legesélyesebb jelölt egyetért abban, hogy fel kell újítani a Deák teret. A MIÉP jelöltje rockoperát ír, a független pedig feltalálta a Freddy szekrénysort.
Vágólapra másolva!

Sopronnak eddig Szájer József volt a képviselője. Ő egyetlen egyéni jelöltként jutott a parlamentbe a fideszesek közül 1990-ben, ebben a választókörzetben. Később 1998-ban és 2002-ben is tudott itt nyerni. Szájer júniusban EP-képviselő lett, ezért kell ebben a városban is időközi választást tartani vasárnap.

A Fidesz Sopronnak adná a szécsényi kereszténydemokrata helyet

A Fidesz Sopronban adná vissza a kereszténydemokraták szécsényi mandátumát. Ott ugyanis egy MKDSZ-es képviselő, Surján László mandátuma szűnt meg EP-képviselővé választásával, de helyére a nógrádi településen nem MKDSZ-es jelöltet indítottak. Sopronban viszont visszakaphatják a KDNP-s szakadárok a mandátumot, bár ez nem ment könnyen: a helyi fideszesek ugyanis több lap szerint is Fodor Tamást akarták jelöltnek, aki élen járt a soproni polgári körök szervezésében.

Firtl azt ígéri, hogy meválasztása esetén Sopronból a régió központja lehet, könnyebb lesz átkelni az osztrák határon, nem privatizálják a város közműveit, felújítják a Deák teret és csökken a város adóssága.

Fotó: MTI
Firtl Mátyás

Firtl Mátyás - mint az MKDSZ-esek többsége - a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) kezdett politizálni,a párt országos elnökségének is tagja volt. 1994 óta a megyei közgyűlés tagja, 1998 óta alelnöke.

Firtl eddig az összes parlamenti választáson jelölt volt, de még sohasem került be a parlamentbe. 1990-ben a KDNP indította egyéniben ugyanebben a választókörzetben. 1994-ben indulása csak szimbolikus volt, hiszen a KDNP országos listájának 154. helye még a legoptimistább kereszténydemokraták számára is lehetetlen pozíciónak számított. 1998-ban a Fidesz megyei listájára került, de még mindig túlságosan hátulra ahhoz, hogy képviselői esküt tehessen. 2002-ben a Fidesz-MDF közös megyei listáján szerepelt, de még hátrább, mint 1998-ban, így ez is kevés volt a képviselőséghez. 2001-ben ő alapította a Fidesz alapszervezetét Kópházán.

Firtl 1949-ben született és egész életében a soproni tévétoronyban dolgozott műszaki szakemberként, sokáig a szerelőcsoport vezetője volt. Ennek megfelelően a rendszerváltásig a Posta, utána pedig az Antenna Hungária volt a munkaadója. Napraforgó néven létrehozott egy alapítványt, amely a Győr-Sopron megyei szociális otthonok lakóit és dolgozóit segíti. A Napraforgóban végzett munkájáért kétszer is kitüntette az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége. Rendszeresen szervez biciklis kirándulásokat is, ilyenkor fiatalokkal szociális otthont látogatnak meg.

Kránitz a jelölt, de titok, hogy kit akar az MSZP

Az MSZP-nek még sohasem sikerült ebben a választókörzetben egyéni jelölttel győznie, viszont a legutóbbi polgármester-választás szocialista győzelmet hozott.

Kránitz Lászlónak hívják az MSZP soproni jelöltjét, de ő valaki mást fog bejuttatni a parlamentbe, ha sikerül nyernie. Kránitz ugyanis úgy indul, hogy már képviselő: 2002-ben területi listáról jutott a parlamentbe. Ha egyéniben nyerne, akkor lemondana listás mandátumáról, és helyébe mást választhatna a 2002-es listáról az MSZP. Azt nem tudni, hogy ki lenne az új képviselő. Ez a furcsa, parlamenti választáskor még sohasem alkalmazott megoldás az összes többi jelölt szerint etikátlan, még a koalíciós partner SZDSZ jelöltjének sem tetszik. A helyi és a megyei választási bizottság megpróbálta megakadályozni Kránitz jelölését, de az MSZP bíróságon megtámadta a jobboldali pártdelegáltak többségének köszönhető döntéseket. Végül a megyei bíróság elfogadta Kránitz jelölését, de azóta is a soproni kampány legfontosabb témája, hogy Kránitz indítása etikus volt-e.

Fotó: MTI
Kránitz László

Kránitz programjában a Deák tér felújítását, a várost elkerülő út építését, új bérlakásokat, a turizmus fejlesztését és sportpályát ígér.

Kránitz László először 1998-ban volt jelölt, bár az országos lista 115. helye nem adhatott okot sok izgalomra számára. 2002-ben viszont egyéniben indult Sopronban, ahol ugyan Szájer József legyőzte, viszont a megyei lista második helye meghozta a Kossuth téri állást. 1998-ban Sopron város, 2002-ben pedig a megye önkormányzati képviselője lett. A parlamentben a külügyi és az idegenforgalmi bizottságnak tagja.

Kránitz 17 évesen, 1990-ben, a rendszerváltás idején lépett be az MSZP-be. A párt ifjúsági mozgalmában volt aktivista, vezette a soproni irodát majd városi elnök lett. Tagja a Mozaik Klub nevű, fiatal MSZP-s politikusokat tömörítő szervezetnek. A kilencvenes évek elején műszaki eladóként dolgozott, majd Pécsen főiskolai diplomát szerzett és most utolsó éves humánszervező szakos egyetemi hallgató.

A jelölt februárban az egyetlen kihívója volt Gyurcsány Ferencnek, a párt megyei elnöki székéért vívott küzdelemben. A megyei küldöttek többsége Gyurcsányra szavazott, bár Kovács László akkori pártelnök is Kránitz mellett kampányolt. A Heti Válasz értesülései szerint már akkor eldőlt, hogy ha időközi választások lesznek, akkor fájdalomdíjként Kránitz lesz a képviselőjelölt novemberben.

Tíz évet visszamenne az időben az SZDSZ

Az SZDSZ-nek 1994-ben sikerült egyéniben is nyernie ebben a választókörzetben, és ez volt eddig az egyetlen alkalom, hogy nem Szájer József (Fidesz) győzött. A párt mostani jelöltje, Kóczán Zoltán mellett ezért az akkori győztes, Kertész Zoltán is kampányol. Kóczán még sohasem volt képviselő-jelölt, két éve Kertész próbálta megismételni 94-es sikerét, de csak 6 százalékot ért el. Kóczán viszont egyetlen egyéni győztesként jutott a soproni képviselőtestületbe az SZDSZ indulói közül.

Kóczán építőmérnök, Kóczán és Társa néven működtet egy vállalkozást és nyilvános, az önkormányzati honlapon megadott e-mail címe is így kezdődik: mernokzoli@. Alakulásától tagja az SZDSZ-nek, a soproni csoport vezetője, és 1990 óta tagja a város önkormányzatának. A rendszerváltás idején részt vett a Szabad Kezdeményezések Hálózata és a Páneurópai Piknik szervezésében is.

Még 1990 előtt kilépett az MDF-ből a párt jelöltje

Az MDF Nagy Tamás soproni vállalkozót jelölte. Nagy annak a cégnek az egyik tulajdonosa, amelyik a soproni Korona nevű üzletházat építette és most üzemelteti, és egy étterme is van az üzletházban. Nagy Tamás még soha semmilyen választáson sem indult, bár a rendszerváltás idején aktívan politizált. 1988-ban lépett be az MDF-be, de amikor a szervezet párttá alakult, már nem akart tag maradni. Jobban örült volna, ha akkoriban az MDF és az SZDSZ a közös összefogást keresi, ezért a pártok közti küzdelemben nem akart részt venni.

Nagy a rendszerváltás előtt fogyatékkal élő gyerekek általános iskolájában tanított történelmet. Több fogyatékkal élő gyerekeket segítő jótékonysági szervezetnek is volt vezető tisztségviselője az elmúlt tíz évben. 1992-96-ban a soproni Sport- és Szabadidő Centrum igazgatója volt, többek között az ő irányítása alatt indult útjának a VOLT Fesztivál. Soproni kosárlabdacsapatoknál is viselt vezető tisztségeket, sportmenedzseri diplomája mellett középfokú kosáredző képesítést is szerzett. Egy utánpótlás csapatot - a Soproni Tigriseket - most is irányít. 1997 óta vállalkozó. Tagja a Bokor Katolikus Közösségnek, amelyet a magyarországi katolikus egyház a rendszerváltás előtt kiközösített.