Koszorúzás és bábozás az ünnepnapon

Vágólapra másolva!
Ünnepélyes zászlófelvonással, katonai díszszemlével kezdődtek az 1956-os forradalom és szabadságharc 48. évfordulója és a harmadik Magyar Köztársaság 15 évvel ezelőtti megalapítása alkalmából rendezett állami ünnepségek. Délelőtt átadták a Nagy Imre Érdemrendeket, napközben koszorúzást tartottak a Rákoskeresztúri temetőben. Országszerte kulturális rendezvények, kiállítások voltak.
Vágólapra másolva!

Az állami lobogó felvonásával kezdődtek meg a Kossuth Lajos téren az 1956-os forradalom és szabadságharc 48. évfordulója és a harmadik Magyar Köztársaság 15 évvel ezelőtti megalapítása alkalmából rendezett állami ünnepségek. A lobogót katonai tiszteletadással, a Himnusz hangjaira vonták fel az Országház előtt szombat reggel. Előtte Mádl Ferenc államfő díszszemlét tartott.

Az ünnepségen a köztársasági elnök mellett részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Megjelentek a pártok, a történelmi egyházak, valamint a diplomáciai testület képviselői és a kormány tagjai. Este ünnepi díszelőadás volt az Operában. Mádl Ferenc köztársasági elnök a feleségével az Új Köztemető 301-es és 298-as percellájánál emlékezett. Egy-egy fehér rózsát helyeztek el az emlékműveken.

Gurcsány: mosolyogni kell
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP elnökével, Hiller Istvánnal a Millenáris Park ünnepi gyermekprogramjait látogatta meg. A miniszterelnök szerint úgy kellene örülni október 23-nak, mint március 15-nek. "Aztán majd ráérünk november 4-én lehajtani a fejünket" - tette hozzá. A két szocialista politikus családjaikkal együtt egy kézműves foglalkozáson is részt vett. Később meglátogatták a Nagy Imre emlékházat, ahol Nagy Imre erkölcsi nagyságát követendő példának nevezték.

Áder János: Fájnak a sebek

Forrás: MTI
Forrás: MTI

"Nem lett volna 1989 és 1990, ha nem adják ilyen sokan életüket a magyar szabadságért, mindnyájunk biztonságáért" - mondta a Fidesz frakcióvezetője szombaton, miután pártja nevében koszorút helyezett el a budapesti rákoskeresztúri Új köztemető 301-es és 298-as parcellájánál, illetve Nagy Imre miniszterelnök sírjánál. Áder János délután az Uránia moziban tartott ünnepi beszédében többek között azt mondta, hogy 1956-ban a hazugság gyűlölete izzította fel a szíveket. Beszédében utalt a mostani helyzetre is: "Fájnak a sebek, mert élnek még az üldözők és élnek az üldözöttek, élnek még a besúgók és élnek a besúgottak Fájnak, mert közöttünk élnek, mi több felettébb nagy jólétben élnek a szocialista hatalomgyakorlás haszonélvezői, és velünk élnek a megalázottak és megszomorítottak, a becsapottak és kisemmizettek milliói" - mondta Áder János.

Kuncze Gábor: a forradalom felrázta a világot

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Az 1956-os forradalom felrázta és megváltoztatta a világot - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a szabad demokraták '56-os megemlékezésén az Új köztemető 301-es parcellájában. "A forradalom tetteit, bár álomszerűek voltak, mégis európai felébredésünk, kijózanodásunk, bátorságunk és emberi hitelességünk erőpróbáiként jegyzi a történelem" - tette hozzá. A forradalom résztvevőire utalva hozzátette: nem rajtuk múlott, hogy a szabadságharc elbukott. "A magyar forradalom felrázta és megdöbbentette a világot, és egyben végérvényesen átformálta azt" - mondta az SZDSZ elnöke.

MDF: közös nevezőt a magyarság érdekében
Meg kell találni a politikában azt a közös nevezőt, amely képessé tesz a magyarság érdekeinek érvényesítésére Európában, az anyaországban és az elszakított területeken; ez lenne az igazi hazafiság - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke Bátaszéken. "A diktatúra csak a fegyverek szavát vette komolyan, a demokráciának viszont meg kell hallani az emberek szavát, a civil szervezetek, a közösségek akaratát. Végre meg kell tanulnunk, hogy a pusztán érzelmeken és legfeljebb egyéni érdekeken nyugvó cselekvés nem visz sehová" - közölte. Lehet ilyen érzelmekre építve választásokat nyerni, de egy nemzet ennek soha nem lesz nyertese - mondta Dávid Ibolya.

1956-ban a lehetetlen vált szükségszerűséggé. Ami akkor történt, egy egész nemzet közös ihlete volt - mondta Csapody Miklós MDF-es képviselő a Corvin közben rendezett '56-os ünnepség egyik szónokaként. "Ezt az élményt nem tudták elfeledtetni, nem tudták megkoptatni sem a későbbi riadalmak, sem pedig a 11 dicsőséges napra rákövetkező négyszer tizenegy esztendő" - mondta a politikus a 48 évvel ezelőtti harcok egyik központi helyszínén.