19 kilométer fővárosi utat újítanának fel

Vágólapra másolva!
Ha a költségvetésben is szerepel majd a központi kormányzat korábbi útfelújítás-támogatási ígérete, 19 kilométer fővárosi utat újíthatnak fel 2005-ben - írja a Népszabadság. A tízmilliárdos beruházás az országos útfelújítási keret nagy részét elviszi majd. A fővárosi közutak közel fele rossz minőségű, felújításra szorul.
Vágólapra másolva!

19 kilométer fővárosi út újulhat meg 2005-ben, ha a költségvetés végleges tervezetében is szerepel majd Medgyessy Péter volt miniszterelnök ígérete - írja a Népszabadság. Medgyessy azt ígérte, hogy útfelújításra minden önkormányzati forinthoz az állam is ad egy forintot. Ha a fővárosi önkormányzat által már jóváhagyott összes felújításra adnak támogatást, akkor az az országos útrekonstrukció 10 milliárdos éves keretének hetven százalékát jelenti majd.

A Fővárosi Közgyűlés a nyári szünet után fogadta el a 2005-ös út- és felüljáró-felújítások engedélyokiratát. Ugyan a jövőben évi ötven-hetven kilométernyi utat terveznek megújítani 2005-ben ez egyelőre csak 19 kilométer lesz.

A lap szerint teljesen felújítják 14, többnyire országos főút budapesti, bevezető szakaszát. Kicserélik a burkolatot a Szentendrei út, a Bajcsy-Zsilinszky út, illetve a Király utca egy-egy szakaszán. Felújítják a Fehér utat, a Balatoni utat, a Budafoki utat. Megújul a zuglói Szugló utca, a Pesti út, illetve az Üllői út pestszentlőrinci és kispesti szakasza. A sorban szerepel még a pesterzsébeti Vörösmarty utca, a XXII. kerületi Barackos út, Soroksáron pedig a Grassalkovich út és a Templom utca egy része. A munkálatok körülbelül tízmilliárd forintot emésztenek fel, de emellett részlegesen felújítanak - átépítik az úgynevezett kötőréteget - másik 36 útszakaszt.

A fővárosi kezelésű utak burkolatai átlagosan 38 évesek. Ezeket átlagos terhelés mellett húszévente kellene felújítani. A városháza gondjára bízott utcáknak azonban jelenleg évente csak egy-két százalékát újítják fel. A fővárosi utak 46 százaléka rossz minőségű, átépítése elengedhetetlen - derül ki a Népszabadság írásából.