Vágólapra másolva!
Az egészségügyi minisztérium képviselői és pszichiátriai szervezetek attól félnek, hogy tovább nő a lelkizavarokkal élők száma, amelyektől a fejlett társadalmakban élők huszonöt százaléka szenved, Magyarországon pedig hárommilliónál is több ember. A Nemzeti Népegészségügyi Program, bár felhívja a figyelmet a lelki betegségek megelőzésének fontosságára, idei tervében csak kis területeken igyekszik ezt megvalósítani.
Vágólapra másolva!

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója, Misz Irén Írisz szerint a rossz lelki egészség tabutéma, de a világ lakosságának 25 százaléka szenved ilyen betegségben. "Ezek megrövidítik az emberi életet, ugyanis előbb-utóbb szervi betegségekben jelennek meg, és hatásuk az utóbbi húsz-harminc évben felerősödött" - tette hozzá. A Lelki Egészség Világnapja alkalmából az egészségügyi minisztérium és több közhasznú szervezet igyekezett felhívni a figyelmet a lelki betegségek által okozott károkra.

A konferencián Misz Irén Írisz képviselte az egészségügyi minisztériumot, és részt vettek a Magyar Pszichiátriai Társaság tagjai is. A szakemberek elmondták, hogy a lelki betegségekkel - depresszió, szorongás, pánikbetegségek, személyiségzavarok - hozható összefüggésbe a főként fejlett társadalmakat sújtó népbetegségek mindegyike. Ezek következménye lehet többek között a cukorbetegség, a daganatos megbetegedések, a rokkantság, a szívbetegségek. Az AIDS kezelését is hátráltatja a depresszió, ugyanis a lelki betegségek legyengítik az immunrendszert is.

"A skizofréniások tíz százaléka öngyilkos lesz, és a Magyarországon elkövetett évi 3600 öngyilkosság egy egész falu lakosságát teszi ki" - fogalmazott Bitter István professzor, pszichiáter. "A rokkantságért is első helyen felelős a depresszió, a sorban csak a második az alkohozlizmus" - tette hozzá. A szakemberek a nemzetközi összefogás növelését sürgetik, és az egész magyar társadalom segítségét várják.

"A Népegészségügyi Program mindig ott avatkozik be, ahol a legnagyobb a baj" - mondta Misz Irén Írisz. A lelkibetegségek megelőzésében az idei program viszonylag szűk területeket érint. Ezek között szerepel a külföldön szolgálatot teljesítő katonák ellátása. "Krízisészlelő személyeket" képeznek ki és lelkészeket küldenek, hogy a krízishelyzeteken túljussanak a katonák. A Belügyminisztérium tréningeket szervez a rendőrök és határőrök számára, amelyen "komplex életmód-csomagot és pszichológiai támogatást" kapnak.