Demszky még elveszítheti a főpolgármesteri posztot

Vágólapra másolva!
Eltér a szakértők és a politikusok véleménye arról, lezárult-e Demszky Gábor főpolgármester összeférhetetlenségi ügye azzal, hogy lemondott az európai parlamenti képviselői mandátumáról. Elvileg a közigazgatási hivatal vezetője még mindig bírósághoz fordulhat. A bíróságok ítélkezési gyakorlata pedig ellentmondásos, így akár azt is kimondhatják, hogy Demszky főpolgármesteri tisztsége megszűnt, miután az EP-képviselővé való kinevezése után 30 nappal nem szüntette meg az összeférhetetlenséget.
Vágólapra másolva!
Fotó: Varga Ferenc [origo]
Fotó: Varga Ferenc [origo]

Demszky Gábor főpolgármester csütörtök este bejelentette: lemond európai parlamenti képviselői posztjáról. Kolláth György alkotmányjogász szerint ezzel megszűnt az összeférhetetlenség, így az ügy le van zárva. Hozzátette ugyanakkor, hogy még mindig ott van az a közgyűlési határozat, amely kimondta, nem összeférhetetlen a főpolgármesteri és az EP-képviselői tisztség. Mivel ez a határozat elvileg törvénysértő, hiszen a közigazgatási hivatal vezetője, Forgács Imre nemrég olyan állásfoglalást hozott, miszerint fennáll az összeférhetetlenség, továbbra is bíróság elé kerülhet az ügy. "Ez értelmetlen és szükségtelen" - vélte Kolláth, aki szerint Demszky "elegánsan oldotta meg az ügyet".

A jogász szerint a jogi alapprobléma ugyanakkor továbbra sem tisztázott, így a közeljövőben összhangot kell teremteni a jogszabályok között. Kolláth kifogásolta azt is, hogy a jelenlegi törvények szerint, ha a közigazgatási hivatal vezetője nem fordul a bírósághoz, akkor ezt más nem teheti meg.

"A szabályozatlanság nem valós" - mondta az [origo]-nak Wiener György MSZP-s politikus. Azt elismerte, hogy az önkormányzati törvény szerint polgármester csak országgyűlési képviselő lehet, más fizető tisztséget nem vállalhat. Ezt a törvényt azonban utoljára 2000-ben, még az európai uniós csatlakozás előtt módosították. A csatlakozás után hozott, az EP-képviselők jogállásáról szóló törvény ugyanakkor nem zárja ki a polgármesterséget.

Wiener szerint egyes szakértők úgy vélekednek: az EP-képviselőség oldaláról ha lett volna összeférhetetlenség, az ügyben Brüsszel hozott volna döntést. Hazai szinten viszont megindítható az eljárás, mivel az önkormányzati törvény mondja ki az összeférhetetlenséget. "Kétségkívül bonyolult az ügy" - jegyezte meg a szocialista politikus.

Úgy vélte: a közigazgatási hivatal vezetőjének két lehetősége van. Egyrészt megállapíthatja, hogy már nem áll fenn összeférhetetlenség, másrészt bírósághoz fordulhat. Az összeférhetetlenségi ügyekben azonban eltér az egyes bíróságok ítélkezési gyakorlata. Wiener szerint több olyan döntés is született korábban, mely kimondta: mivel a polgármester nem szüntette meg az összeférhetetlenséget idejében, ezért automatikusan megszűnt a polgármesteri megbízatása. Más bíróságok azonban úgy értelmezték a törvényt, hogy ha nem is határidőre, de utólag lemondott a polgármester a másik, összeférhetetlen tisztségéről, akkor már nem áll fenn az összeférhetetlenség. Így elvileg annak ellenére dönthet úgy a bíróság, hogy Demszky nem főpolgármester többé, hogy önként lemondott az EP-képviselőségről.

Ha perre kerül a sor, egy háromtagú bírói testület dönt nem peres eljárás keretében. Ez azt is jelenti, hogy ha akarja, meghallgathatja az érintetteket, de ez nem kötelező. A döntés ellen pedig nincs lehetőség fellebbezésre.

Csütörtökön Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke azt mondta: a jövőben mindenképpen fel kell oldani a törvények közötti ellentmondást. Ezzel egyetértett Wiener György is, aki szerint vélhetően a kormánypártok kezdeményeznek majd törvénymódosítást. Az önkormányzati törvény módosításához azonban kétharmados támogatásra van szükség, vagyis az ellenzéki képviselőknek is igennel kell szavazniuk. Wiener szerint a jelenlegi gyakorlat azt mutatja, hogy kétharmados törvényekről nem tudnak megegyezni a Fidesszel.

Wintermantel Zsolt fideszes önkormányzati és országgyűlési képviselő azt mondta az [origo]-nak: mivel az összeférhetetlenség korábban beállt, és van a közgyűlésnek egy törvénytelen határozata, Forgácsnak mindenképpen lépnie kell. Az ellenzéki képviselő szerint megengedhetetlen Demszky viselkedése, hogy először "húzza a hercehurcát", aztán, amikor bírósághoz lehetne fordulni, lemond, de előbb közli: meggyőződése, hogy a bíróság neki adna igazat.

Dániel Károly, a fővárosi közigazgatási hivatal munkatársa az [origo]-nak azt mondta: nem kommentálják Demszky bejelentését. Továbbra is korábbi nyilatkozatuk él, miszerint, ha megérkezik a közgyűlési határozat, 30 napon belül dönt a hivatalvezető. Dániel Károly hozzátette: Forgács vélhetően nem várja meg a 30 napos határidő végét, korábban nyilvánosságra hozza álláspontját.

"Az SZDSZ a maga részéről politikailag és jogilag lezártnak tekinti a kérdést" - mondta az SZDSZ-es Bőhm András. A párt ügyvivői testülete néhány napon belül dönt arról, hogy kit kérnek fel Demszky Gábor megüresedett EP-képviselői posztjának betöltésére. A legesélyesebb Mohácsi Viktória, az oktatási tárca roma ügyekért felelős biztosa, aki a harmadik helyen állt a listán.

Kapcsándi Dóra