A filmnézés nem fér bele a kötelező mozis órákba

Vágólapra másolva!
Még egyetlen iskola sem pályázott az ingyenes mozilátogatási programra, annak ellenére, hogy szeptembertől kötelező a középiskolákban heti egy órát szánni a médiára és filmművészetre. A tanárok arra hivatkoznak, hogy a heti egy tanítási órába nem fér bele egy teljes film megtekintése, iskolaidőn kívül pedig nem lehet rávenni a gyerekeket kötelező programra. A filmes órákon a diákok inkább az elmélettel ismerkedhetnek, és filmrészleteket nézhetnek videóról.
Vágólapra másolva!

Egyelőre egyetlen középiskola sem adott be pályázatot a Budapesti Mozi Közalapítványhoz az ingyenes mozilátogatási programra. Sokan érdeklődnek, de pályázatot még nem nyújtottak be - mondta az [origo]-nak Kun Tímea, a közalapítvány munkatársa, aki azt is hozzátette: a hét végéig lehet jelentkezni. A pályázó tanároknak lehetőségük lenne arra, hogy egy egész osztállyal - vagy akár évfolyammal - közösen nézzenek meg moziban néhány kortárs filmet. A filmek listáját a tanároknak kell összeállítani, a választáshoz a közalapítvány egy listával nyújt segítséget, melyen többek között a Pedro Almodóvar rendezte Beszélj hozzá! és Lars von Trier alkotása, a Dogville is szerepel. A közalapítványnak éves szinten 15 millió forint áll rendelkezésére a diákok mozilátogatásának támogatására, egy film - számításaik szerint - 12 ezer forintba kerül, így sok pályázót tudnának támogatni. Ha mégsem jelentkeznek elegen, valószínűleg a lehetőséget kiterjesztik az általános iskolásokra vagy a filmművészeti főiskolásokra.

A középiskolákban idén szeptembertől kötelező a mozgókép- és médiaismeret oktatása, a legtöbb iskolában a végzősök órarendjébe épült be heti egy órában. Az iskolák nagy részében a magyar -, a történelem- vagy a rajztanárok vállalták, hogy vagy a saját órájuk részeként, vagy külön tanórában foglalkoznak a filmekkel és a médiával kapcsolatos tudnivalókkal. Az [origo] által megkérdezett iskolákban elméleti oktatás (rövid filmtörténet, filmes eszközök, televíziós műfajok, médiaetika) és filmrészletek megtekintése szerepel a tantervben. Az új óra oktatását vállaló tanárok közül többen - másoddiplomaként - média szakot végeztek vagy jelenleg végzik.

"Egy-két filmet muszáj lenne megnézni, de időhiány miatt a gyerekek még a kötelező olvasmányokat sem tudják elolvasni" - mondta az [origo]-nak Nagy Ferenc, a Móricz Zsigmond Gimnázium rajztanára, aki vállalta a filmes órák megtartását. A Móricz 12. évfolyamos diákjai heti egy órában foglalkoznak filmekkel, médiával, a 11. évfolyamosok pedig a rajzóra egy részében ismerkednek a filmekkel. A diákok általában érdeklődnek az óra iránt, filmeket viszont leginkább iskolaidőn kívül, a filmklubban néznek meg, ahol utána beszélgetnek is a látottakról.

Az érettségi előtt álló 12. évfolyamosok - a középszintű érettségin - akár szabadon választott érettségi tantárgyként is választhatják a film- és médiaismeretet, bár egyelőre ezt még egyik diák sem jelezte - mondta az [origo]-nak Jordán Helén, aki a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium diákjait tanítja a filmes órán. A budaörsi gimnáziumban filmrészleteket néznek meg, valamint a médiával és filmművészettel kapcsolatos elméletet - filmnyelv, televíziós műfajok, reklámmal kapcsolatos alapismeretek - tanulják meg. Végül néhány órában a rövid filmtörténettel is megismerkedhetnek. Mindez kiegészülhetne filmklubbal is, mivel az iskolában ehhez minden technikai feltétel adott, moziba valószínűleg nem visznek egész osztályokat vagy évfolyamokat.

Tiefenthaler Eszter