"A köztársaság új kormánya bátor kormányzásra készül" - áll a "Lendületben az ország" címet viselő dokumentumban, amelyet az MSZP illetékes testületei már pénteken, az SZDSZ országos tanácsa pedig szombaton fogadott el. Végleges formában hétfőn terjeszti a parlament elé Gyurcsány Ferenc kormányfőjelölt. Az Országgyűlés szerdán folytatja le a programvitát, és még aznap szavaz a javaslatról: ez a határozathozatal egyúttal a miniszterelnök-jelöltről, azaz a távozó Medgyessy Péter utódjáról való voksolás is.
Az MTI birtokába jutott tervezet arról ír, hogy miközben a 2002-ben kormányt alakító koalíció számos problémát megoldott, "új feszültségek keletkeztek". "A lassan megkezdett, de mára dinamikus növekedést eredményező gazdasági fordulat után hozzá kell fogni a társadalompolitika igazságosabbá tételéhez és az államháztartásnak a versenyképességet szolgáló átalakításához" - áll a programban.
Igazságosság a program vezérelve
Az új kormány azt ígéri, hogy a polgárokkal egyetértésben ésszerűbbé és igazságosabbá teszi a közös javak elosztását és felhasználását, csökkenti adókat és könnyít a vállalkozók terhein is, valamint javít a foglalkoztatottságon, illetve az ország, a gazdaság és a polgárok versenyképességén. A dokumentum "elérhető célokat fogalmaz meg". Olyan ígéreteket tesz, amelyek betarthatóak - olvasható a tervezetben. "Felelősségteljes program, amely azt vállalja: az adófizetők pénzének mind kevesebb részét vesszük el, s ezt arra és csak arra fordítjuk, hogy Magyarország sikeresebb, gazdagabb, igazságosabb országgá váljon" - tartalmazza az dokumentum.
Az igazságosság kiemelt elv a dokumentumban, amelynek alcíme: A Köztársaság kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért, 2004-2006. A tervezetben az igazságos köztársaság című fejezet is ezzel a - már a Hiller István szocialista párti alelnök által megfogalmazott MSZP-programtervezetben is rögzített - gondolattal kezdődik, miszerint "Magyarország ma szabad, de igazságtalan". Az igazságosság szerepel fő szempontként a gyermektámogatások és az otthonteremtési politika átalakításában: például a 30 éven aluli házaspároknak hitelgaranciát ígérnek az első önálló lakás megvásárlásához, valamint új lakbértámogatási rendszer kidolgozását a legnehezebb helyzetben lévők számára.
"Azt mondjuk: több lehetőséget a nélkülözőknek, több felelősség a tehetőseknek". A cselekvő kormány nem érzi az állam feladatának, hogy a közösből egyformán adjon mindenkinek. Van, aki nem szorulnak rá állami segítségre, az állam felelőssége itt az, hogy ne korlátozza őket döntéseikben, lehetőségeikben - írják a program készítői.
Egészségügy
Az egészségügyről szólva kijelentik, megteremtik az ágazat átalakításának feltételeit, ugyanakkor hozzáteszik: 2006-ig nincs lehetőség az egészségügy átfogó modernizációjának végrehajtására. A dokumentum szerint cél az is, hogy egy évtizeden belül a magyar emberek várható élettartama három évvel emelkedjen.
Gazdaság
A program szerint a gazdaságban cél, hogy egyensúlyra törekedve tartsák fenn a beruházás- és fejlesztésvezérelt növekedést, valamint hogy 2010-ben a forintot felváltsa az euró. A gazdaságpolitika pilléreiként az évi 4 százalékot meghaladó egyensúlyőrző növekedést, az egyensúlyi feltételek fenntartását, a szigorú és takarékos költségvetési politikát határozza meg a tervezet.
A kormány célja továbbá, hogy fokozatosan csökkentse a költségvetés hiányát, és az államadósság mértékét, valamint kisebb és hatékonyabb államot hozzon létre, csökkentve a túlköltekezést és a bürokráciát. A tervezet szerint a kormány támogatni kívánja Budapest és más városok tömegközlekedését, az oktatásban ingyenessé kívánja tenni a keresett szakmákban az első, ötven év felettiek esetében pedig a második szakma megszerzését. A jövőben jelentős járulékkedvezményre pályázhat az a munkáltató, aki 50 év feletti tartósan munkanélkülit alkalmaz.
Esélyegyenlőség, fejlesztés
A nyugdíjasoknak 2006-ban egy teljes havi többletnyugdíjat, a nőknek és a romáknak esélyegyenlőséget ígérnek a program készítői; szintén cél a XXI. századi infrastruktúra fejlesztése, a tudásalapú társadalom építése, a demokráciába vetett bizalom erősítése, olcsó és szolgáltató állam kialakítása, az igazságszolgáltatás függetlenségének erősítése. "Hiszünk abban, hogy egy nemzetet nem a kormány, hanem polgárainak munkája, szorgalma, többre vágyása virágoztatja fel" - írják a dokumentum készítői.
A programtervezet ígérete szerint a környezetvédelemben érvényre juttatják a szennyező fizet elvét és 2006-ra a háztartások kétharmadát közcsatornával látják el.
Ugyanakkor a közigazgatási átalakítások ebben a ciklusban nem valósíthatók meg, mert ahhoz az ellenzék támogatására is szükség lenne. Ezzel együtt a kormány megteszi a szolgáltató közigazgatás kiépítését elősegítő azon lépéseket, amelyeket a ciklus politikai körülményei megengednek - tartalmazza a tervezet.
Külpolitika
A külpolitikáról a dokumentumban az szerepel: Magyarország célja a magyar érdekek hatékony érvényesítése, a térség stabilitását és a határon túli magyarság érdekeit is szolgáló szomszédságpolitika, az aktív és kezdeményező Európa-politika folytatása, az észak-atlanti szövetségi rendszer erősítése és a nemzetközi terrorizmus elleni harc támogatása. Az ország az Európai Unió és a NATO tagjaként támogatja a térség más országainak az EU-hoz és NATO-hoz történő csatlakozását, és fontos célja a magyar nemzet európai keretekben történő egyesítése.
Az új kormány a sorkatonaság megszüntetése és a hivatásos hadsereg létrehozása mellett ígéretet tesz arra is, hogy 500 szolgálati lakást épít a katonák és családjaik számára.