A nyugdíjak novemberi emeléséről tárgyal a kormány

Vágólapra másolva!
A kormány szerdai ülésén várhatóan dönt a nyugellátások és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások november havi kiegészítő emeléséről, melynek mértéke a jogszabályok alapján egy százalék lehet - jelentette be Gulyás Erika kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

A januárig visszamenőleg, vagyis tíz hónapra járó kiegészítés átlagos összege havi 600 forint körül lesz. A költségvetés így 19 milliárd forint többletjövedelmet juttat 2,8 millió nyugdíjasnak - áll a kormányszóvivő közleményében.

A szerdai kormányülésen várhatóan folytatódik a környezetvédelmet érintő törvények múlt héten megkezdett tárgyalása. A természet védelmét szolgáló támogatásokról, valamint a kártalanításra vonatkozó részletes szabályozásról szóló tervezet elfogadása nagymértékben elősegíti a természetvédelem megőrzési, fenntartási, helyreállítási, valamint fejlesztési céljainak megvalósulását - írja Gulyás Erika.

A közlemény szerint kormány az uniós irányelvek alapján kijelölt magyarországi Natura 2000 területek kihirdetésével biztosítja, hogy az ország területének immár 21 százaléka szervezett természetvédelem alá tartozzon. A környezetvédelmi törvénycsomagban szerepel még a zajártalmak feltérképezési kötelezettségét szabályozó előterjesztés, valamint a környezet alakulását befolyásoló tervekbe kötelezően beépítendő környezetvédelmi szempontok egységesítését tartalmazó javaslat.

A miniszterek várhatóan jóváhagyják a 2004. évi Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervet, amely az Európai Foglalkoztatási Stratégiában meghatározott célok mentén összefoglalja a magyar foglalkoztatáspolitika 2004-2006 közötti időszakra vonatkozó céljait és intézkedéseit.

A kormány szerdai ülésén várhatóan első olvasatban megtárgyalja a 2005. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot is - olvasható a közleményben.