Gyerekeket oltanak hepatitis A ellen

Vágólapra másolva!
Több mint 1500 hajdúböszörményi óvodást és általános iskolást oltanak be hepatitis A vírus ellen. A fertőző májgyulladás április óta 34 megbetegedést okozott a városban, a kötelező védőoltást azonban csak az iskolakezdés miatt rendelték el. A fertőzés gócát eddig nem sikerült megállapítani. A Roma Sajtóközpont felhívta a figyelmet, hogy csak romák betegedtek meg a járványos májgyulladásban, mert a cigánytelepen rendkívül rosszak a higiénés körülmények.
Vágólapra másolva!

Dr. Balogh Éva, Hajdúböszörmény városi tisztifőorvosa az [origo]-nak elmondta, hogy körülbelül 1500-1600 gyereket érint az oltás. Az oltássorozatot csütörtökön kezdték, és szerdán fejezik be az iskolaorvosok segítségével. Nem minden hajdúböszörményi iskolást oltanak be, csak azokat, akik a leginkább érintett városrészek közelében lévő intézményekbe járnak. A betegséget először áprilisban jelentették, akkor azonban csak a fertőzöttek családtagjait, környezetét oltották be. Mivel a járvány nem szűnt meg - eddig összesen 34 megbetegedést jelentettek -, a tisztifőorvos elrendelte a kötelező oltást a veszélyeztetett iskolákban és óvodákban. A vakcina tíz évre ad védettséget a betegség ellen.

Balogh Éva szerint a kötelező oltást a tanévkezdés indokolta, mert ilyenkor sokkal nagyobb a veszélye, hogy a gyerekek megfertőzik egymást. Eddig is nagyrészt gyerekek fertőződtek meg, elsősorban azok, akik rossz szociális körülmények között élnek. A hepatitis A főleg azokat a családokat érinti, ahol nincs vezetékes víz, az udvaron van a WC, vagy ahol sokan, tízen-tizenketten laknak egy szobában. Balog Éva elmondta, hogy kétszer is fertőtlenítették a környéket, de ez semmire nem elég, ha az ott lakók továbbra sem tartják be a higiénés szabályokat. A városi tisztifőorvos szerint a betegség terjedésében nagy a családok, az egyének felelőssége.

A hepatitis A jellemzője, hogy ha a higiénés körülmények nem változnak, 4-5 évente visszatérhet a korábban fertőzött területre. Hajdúböszörményben például 1997-ben volt utoljára ilyen járvány. A hepatitis A vírus okozta májgyulladás lappangási ideje általában 28-30 nap, de elhúzódhat akár 50 napig is. A betegség legfontosabb tünetei a néhány napig tartó láz, rossz közérzet, elesettség, étvágytalanság, émelygés, és sárgaság. Az elmúlt öt évben átlagosan 1000 fertőző májgyulladást jelentettek Magyarországon évente. A megbetegedési arány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol sokan élnek rossz szociális és higiénés körülmények között, kiugróan magas, az országos átlag csaknem tízszerese. Borsodban is a 3-14 évesek voltak a hepatitis A vírus miatt a leginkább érintve.

A Roma Sajtóközpont felhívta a figyelmet, hogy csak romák betegedtek meg a hajdúböszörményi járványos májgyulladásban a rendkívül rossz körülmények miatt. A sajtóközpont tájékoztatása szerint Kathiné Juhász Ildikó polgármester egyelőre nem lát olyan megoldást, amivel megoldódna a cigánytelep sorsa. 2002-ben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól elnyert pályázatból a cigánytelepen rágcsálóirtást végeztek, és az udvari WC-ket kitisztították. Most az önkormányzat elkezdte a cigánytelep közművesítését, és a lakások udvaráról elhordatják a szemetet.