Gyurcsány miatt meneszthették a kormányszóvivőt

Vágólapra másolva!
Valószínűleg a kormányátalakításról is tárgyal Medgyessy Péter vezető MSZP-politikusokkal és szocialista miniszterekkel. A találkozón Kovács László pártelnök, Szekeres Imre és Hiller István alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Lamperth Mónika, Jánosi György, Juhász Ferenc és Burány Sándor elnökségi tag vesz részt. A találkozón valószínűleg szó lesz Gál J. Zoltán kormányszóvivő menesztéséről is, mivel több munkatársa szerint Gál J. felmentése Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez való "szakmai közelségének" tudható be.
Vágólapra másolva!

Nem Gál J. Zoltán az első ember a kormányzati kommunikációs csapatban, aki távozni kényszerül posztjáról. Braun Róbert, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára, a miniszterelnöki kabinet nyilvános kapcsolatok titkárságának vezetője május közepén mondott le. Braunt - aki Medgyessy Péter nyilvános szerepléseinek előkészítéséért is felelt - lemondása előtt lapértesülések szerint számos támadás érte a miniszterelnök környezetéből. Utóda Szigetvári Viktor, a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium korábbi sajtófőnöke lett.

Braun után - alig háromnegyed évvel kinevezését követően - távozott a kormányzati kommunikációért felelős másik helyettes államtitkár, Lévai Gábor is. Őt tették többek közt felelőssé azért, hogy az Európai Uniót népszerűsítő kommunikációra szánt pénzből 9 millió forintot az RTL Klub Való Világ-ja kapott. Korábbi hivatalát, a Kormányzati Kommunikációs Központot Kommunikációs Koordinációs Titkárság néven alakították újjá, melynek vezetője Varga Péter, a Kormányszóvivői Iroda főosztályvezetője lett. A nyár közepi átszervezések idején a kormány illetékesei még azt közölték, a kormányzati kommunikáció egésze felett Gál J. Zoltán gyakorol majd felügyeletet.

Sorban váltották egymást Gál J. helyettesei is. A 2002-es választások után Keszthelyi András volt a helyettes kormányszóvivő, aki azonban 2003 márciusában távozott posztjáról. Utóda néhány hónapra Simkó János, majd Gulyás Erika lett.