Napokon belül itt lehet az új influenzavírus

Vágólapra másolva!
Néhány napon belül Magyarországra is megérkezhet az az új influenzavírus, amely már számos megbetegedést okozott Nyugat-Európában és Észak-Amerikában - jelentette az MTV Híradója. A kórokozó főleg a gyermekekre veszélyes, nyugaton a betegség halálos áldozatai is főleg kiskorúak. A szakértők védőoltást javasolnak. A hazai tapasztalatok szerint a járvány általában később, január-február táján alakul ki.
Vágólapra másolva!

Pár napon belül elérheti Magyarországot az influenzavírus. A kórokozó új változata tömeges megbetegedéseket okozott az Egyesült Államokban, Franciaországban, Finnországban és Németországban. Az újfajta vírus legfőképp a gyermekekre veszélyes az orvosok szerint, mivel az ő immunrendszerük felkészületlen rá. A felnőttek immunrendszerének már volt dolga hasonló kórokozóval, ezért könnyebben le tudják küzdeni a betegséget - jelentette az MTV Híradója.

Dr. Berencsi György, az Országos Epidemiológiai Központ virológusa szerint az asztmás, légúti beteg vagy egyéb anyagcsere-betegségben szenvedő gyerekeket célszerű beoltani védőoltással. Magyarországon egyelőre csak néhány ember betegedett meg valódi influenzában, a többség legfeljebb baktériumtól esik ágynak - mondta a Híradónak a virológus.

Az Egyesült Államok 45 tagállamában alakult ki jelentősebb influenzajárvány december folyamán, és legalább 42 gyermek vesztette életét a betegség miatt, főleg a nyugati parton. A kórokozó további fertőzésének megakadályozására, a karácsonyi tanítási szünetben a járvány által leginkább érintett térségek iskoláiban általános fertőtlenítést rendeltek el, ám az oktatási hatóságok így is aggódva várják az iskolakezdést: vajon hány diák marad otthon a betegség miatt. Karácsony előtt ugyanis hét tagállamban napokkal korábban rendelték el az iskolaszünetet, mivel a diákok fele hiányzott.