Romák szerint pénzért toboroztak tagokat az MSZP-be

Vágólapra másolva!
Pénzért toborzott tagokat a vasi MSZP - állítja Horváth Csaba, a Vas Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Horváth szerint 500-1000 forintot ajánlott a párt egyik aktivistája 4-500, a megyében élő romának, ha belépnek a pártba. Az MSZP megyei alelnöke tagadja Horváth vádjait.
Vágólapra másolva!

Pénzt kínált a pártba való belépésért Vas megyei romáknak az MSZP egyik aktivistája - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Horváth Csaba, a Vas Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. "Felháborítónak tartjuk és tiltakozunk a pártszervezés ilyen módja ellen, a roma emberek nem megvásárolhatók" - mondta. Szerinte a párt egyik aktivistája a nyár óta az MSZP-be 400-500 romát kísérelt meg beléptetni fejenként 500-1000 forintot kínálva.

A sajtótájékoztatón részt vett több vasi - így a kőszegi, a vasvári, a rönöki, csörötneki, a szakonyfalui - roma kisebbségi önkormányzat vezetője, illetve képviselője, akik megerősítették Horváth Csaba szavait.

A megyei elnök közölte: nem került volna sor a karácsony előtti sajtótájékoztatóra, ha a beléptetési kísérletek nem folytatódnak. Horváth szerint a belépési nyilatkozatok döntő többségét a kisebbségi önkormányzatok vezetőinek közbenjárására az érintettek már visszavonták.

Baranyai Mihály, a Kőszegi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: Celldömölkön a Ság-hegyen az MSZP rendezvényén még nyáron egy roma társuk azzal "dicsekedett", hogy az MSZP aktivistájától pénzt kap a romák beléptetéséért.

A sajtótájékoztatón az MTI kérdésére válaszolva Horváth Csaba azt mondta: birtokában vannak a bizonyítékok, amelyekkel állításait alá tudja támasztani, azonban a dokumentumokat otthon felejtette, mert sietett.

Tóth Csaba, az MSZP megyei pártszervezésérért felelős alelnöke tagadta, hogy bárki pénzért toborzott volna tagokat az MSZP soraiba. "A roma kisebbségi önkormányzat elnökének bizonyítania kell szavait, különben jogi lépéseket teszünk" - közölte. Tóth Csaba szólt arról is, valóban folyt a megyében tagtoborzás, melynek köszönhetően emelkedett az MSZP taglétszáma, de pénzt soha nem kínáltak senkinek, ilyen esetről tudomása nincs.

Elmondta azt is: éppen Horváth Csabának voltak olyan politikai ambíciói, hogy a megalakuló Vas Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzatok reménybeli elnökeként, megalakítja Vas megyében az MSZP roma tagozatát, erről az ő jelenlétében Budapesten tárgyaltak is a párt szervezőivel. Tóth Csaba szerint a roma kisebbségi vezető politikai magatartása az elmúlt hetekben előtte ismeretlen ráhatásra, teljesen ellentétes fordulatot vett.