100 diák az interneten jelentkezhet felvételire

Vágólapra másolva!
Interneten jelentkezhet felsőoktatási intézménybe az a száz diák, aki elsőként jelzi ebbéli szándékát az Országos Felsőoktatási Felvételi Irodának - írja a Népszabadság. A lap szerint jelenleg még csak tesztelés alatt álló on-line jelentkezési rendszer várhatóan 2005-től lesz éles. Mivel a jelenlegi jogszabályok még nem adottak, a most jelentkezőkkel külön megállapodást kötnek, melynek keretében egy jelszót kapnak a diákok. Eddig 40-nel kötött megállapodást az OFI. 
Vágólapra másolva!

A diákok a jelszó segítségével január 1-jétől az OFI honlapján tölthetik ki a jelentkezési lapot. Az internetes jelentkezésnek több előnye is van, így megkíméli a diákokat a postai sorban állástól, megspórolhatják az A és B lap árát (100 és 120 forint)-A felvételi eljárás díját (jelentkezésenként háromezer forintot) banki átutalással fizethetik, amelyhez a szükséges számlaszám az OFI-val kötött szerződésben szerepel - írja a Népszabadság.

A lap szerint a legjelentősebb előny a hibalehetőségek csökkentése, a jelentkezési lapok harmada ugyanis hibásan vagy hiányosan érkezik be az OFI-hoz. Az internetes jelentkezéskor azonban a rendszer figyelmeztet, ha egy adat lemarad, az adatbevitelt pedig különféle menürendszerek segítik, így könnyebb megtalálni például a középiskola OM-azonosítóját. Az on-line jelentkezőket segíti egy ügyfélszolgálat is majd. A rendszert most tesztelő száz diák a jelentkezési lapok beadásának határideje - 2004. március 1. - előtt akár módosíthatja is már beadott jelentkezését.

Érettségire készítenek fel a felvételi előkészítők/itthon/20031209erettsegire.html

A hagyományos papíros módon jelentkezők is kapnak azonban - tavalyhoz hasonlóan - internetes segítséget. Ők ezen az úton javíthatják ki jelentkezési lapukon az OFI által jelzett hibákat - derül ki a Népszabadság írásából.