Polt Pétert ma mindkét oldal interpellálja

Vágólapra másolva!
A Fidesz részéről Répássy Róbert hétfőn egy MSZP által alapított, de időközben fantomizálódott céggel, a Kime-Net Kft.-vel kapcsolatban tesz fel kérdéseket a legfőbb ügyésznek. A szabad demokrata Gusztos Péter is interpellálni fogja Poltot.
Vágólapra másolva!

Egyszeri akció helyett, úgy tűnik akciósorozat lesz a Fidesz lépéséből, mellyel a frakciónak sikerült megakadályozni a legfőbb ügyész leszavazását. Répássy Róbert egy hete Gresham-ügyben kérdezősködött, ma pedig az MSZP által alapított, de időközben fantomizálódott céggel, a Kime-Net Kft.-vel kapcsolatban tesz fel kérdéseket. a jelentős köztartozást felhalmozó társaság többször váltott tulajdonost, majd 1995-ben egy IX. kerületi szocialista önkormányzati képviselő görög nemzetiségű férje vásárolta meg 1 forintért. 2001-ben csalás és számviteli fegyelem megsértése miatt indított nyomozást az APEH Bűnügyi Igazgatósága, de 2002 szeptemberében - az ügyészség jóváhagyásával - megszüntette az eljárást.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese az ügy kapcsán ma várhatóan arra várja a választ, hogy milyen döntést hozott volna az ügyészség, ha az érintett cég nem az MSZP nevéhez kötődött volna.

Az interpelláció célja ismét annak bizonyítása, hogy az ügyészség nemcsak az előző kabinet visszaélés-gyanús eseteit "temette el".

A fideszes képviselő mellett a szabad demokrata Gusztos Péter is interpellálni fogja a legfőbb ügyészt.