Juhász Ferenc házvásárlásáról érdeklődött a Fidesz

Vágólapra másolva!
Juhász Ferenc házvásárlásának körülményeit firtatta két fideszes képviselő hétfőn az Országgyűlésben. A honvédelmi miniszter válaszában azt mondta, "a mi tulajdonlásunkkal igazából probléma nincsen", majd közölte: az ügy tisztázása érdekében vagyonnyilatkozati eljárás megindítását kérte az illetékes parlamenti bizottságtól.
Vágólapra másolva!

Lengyel Zoltán (Fidesz) szerint tisztázatlan, miként képes a vagyonnyilatkozata szerint egy I. kerületi 80 négyzetméteres lakás kétharmados tulajdonrészével és 7 millió forint megtakarított készpénzzel rendelkező személy egy mintegy 100 milliós ház vásárlására. Az ellenzéki képviselő szerint, ha az ügy tiszta lenne, Szili Katalin szocialista alelnök sem mondta volna a hétvégén Szegeden, hogy az MSZP-ben három párt van: egy ideológiai, egy technokrata és egy zsákmánypárt.

Juhász 30 milliós hitelből vette luxusházát/politika/20031126juhasz.htmlLuxusvillát vett Juhász Ferenc honvédelmi miniszter/politika/20031126luxusvillat.html

Juhász Ferenc hangsúlyozta: ő és családja egyharmad-egyharmad arányban vásároltak egy ingatlant. Mint mondta, ennek fedezetét a kölcsön mellett egy I. kerületi lakás kétharmada - piaci értéke mintegy 30 millió forint -, valamint a feleségével együttesen rendelkezésre álló további "húszegynéhánymillió" forint jelentette. Hozzátette: ez utóbbi összeg a vagyonnyilatkozatából is kiderül. "Ön és én is jobban járunk, ha tiszta, nyílt lapokkal számolhatunk el, és nézhetünk egymás szemébe" - indokolta a vagyonnyilatkozati eljárás szükségességét Juhász Ferenc. A honvédelmi miniszter szerint hamis állításokkal, kétes értékű híresztelésekkel nagyon nehéz mit kezdeni. Ugyanakkor kikérte magának, hogy "egy fiatalember ne szerezhetne vagyont".

Szijjártó Péter (Fidesz) Magyar Bálint oktatási miniszter távollétében azt tudakolta a tárca államtitkárától, volt-e tudomása lakásszerzési praktikáról Juhász Ferenc és Magyar Bálint között. A képviselő arra hivatkozott, hogy a honvédelmi miniszter az egyik internetes portál írása szerint arra a kérdésre, honnan származik a vagyonán felüli csaknem 70 millió forint, amely az új ház megvásárlásához kellett, Juhász Ferenc megjegyezte: ilyen ügyben forduljanak Magyar Bálinthoz. Szijjártó Péter csodálkozásának adott hangot, hogy 30 milliós magánhitelt "csak úgy adnak emberek". (Juhász az I. kerületi lakásának eladásáig kapta a hitelt, amelynek fedezetéül jelzálogot jegyeztettek be rá). Szabados Tamás, az OM politikai államtitkára úgy válaszolt: nem tudja, Magyar Bálint adott-e tanácsot Juhász Ferencnek.