Feloszlatták a Lelkiismeret '88 tüntetését

Vágólapra másolva!
A rendőrség hétfőn este Budapesten feloszlatta a Lelkiismeret '88 Csoport előzetesen megtiltott tüntetését. Gergényi Péter, budapesti rendőrfőkapitány a Magyar Televízió Napkelte című műsorában bejelentette, hogy nem fogják tűrni a törvénysértést.
Vágólapra másolva!

A rendőrök a XII. kerületi Jagelló utca és a Sirály utca sarkán bekerítették a Medgyessy Péter miniszterelnök háza felé tartó tüntetőket, s kiemeltek néhány hangadót a mintegy 30-40 fős csoportból. A rendőrség a többi demonstrálót felszólította a helyszín azonnali elhagyására, ám ők sorfalat alkottak a rendőrökkel szemben, s elénekelték a Himnuszt.

A kiemelt hangadókat megbilincselve egy rendőrségi autóba tuszkolták. A tüntetők egyik transzparensén az a felírat volt olvasható, hogy "Erdély magyar, Medgyessy román bérenc!". A Lelkiismeret '88 csoport még november 24-én jelentette be tüntetését, melynek során a BAH-csomóponttól a miniszterelnök Stromfeld Aurél úti otthona elé kívántak vonulni, a tavalyi Medgyessy-Nastase-találkozóra "emlékezve".

A szervezet szerdán kapta kézhez a rendőrség elutasító határozatát, s csütörtökön kérte a Fővárosi Bíróságtól annak felülvizsgálatát. A Fővárosi Bíróság múlt pénteki tájékoztatása szerint elutasította felülvizsgálati kérelmet, törvényesnek találva a BRFK közlekedésbiztonsági okokra hivatkozó határozatát.