Az aludobozt is visszaveszik a boltokban

Vágólapra másolva!
A jövőben bizonyos üzletekben az üvegek mellett az alumíniumból készült üdítős és sörösdobozokat is visszaveszik - írja a Magyar Hírlap. A visszaváltott dobozokat helyben préselik és tovább értékesítik. A boltok mellett sok iskolában is elhelyeztek könnyen kezelhető présgépeket.
Vágólapra másolva!

Péntektől hetven forintot adnak az alumínium italosdobozok kilójáért a CBA áruházlánc bizonyos üzleteiben. A visszavett dobozok tárolását segítik azok a présgépek, melyeket működésbe helyeztek négy budapesti és egy veresegyházi üzletben.

2005-re a csomagolóanyagok 15 százalékát kell újrahasznosítanunk. Így a jelenlegi 175 tonna helyett évente legalább hatszáz tonna alumínium italosdoboz kerül majd vissza a használat után a feldolgozóiparba. Ehhez akar segítséget nyújtani az Érdektársulat az Alumínium Italosdobozok Újrahasznosításáért (ÉAI) Kht. kezdeményezése, melynek során közel hatszáz iskola, állatkert, művelődési ház kapott könnyen kezelhető présgépet és a szelektív hulladékgyűjtést ismertető anyagot.

A kihelyezett présekbe a szemetes helyett bárki bedobhatja a 0,33-as vagy a félliteres italosdobozt, amit egy kar megrántásával azonnal össze lehet préselni, ami aztán gyűjtőzsákba kerül. Az alumíniumért a Magyar Alumínium Rt. felvásárlói fizetnek. Kerék Róbert, a cég marketingvezetője szerint egyelőre nem számítanak nagyobb mennyiségre az ilyen formán begyűjtött aludobozokból, és csak a hosszabb távú együttműködés adhat választ, vajon megéri-e az így gyűjtött dobozok felvásárlása.