Szabadlábon Simon, Száva és társai

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság csütörtökön szabadlábra helyezte a jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett visszaélés vádjával előzetes letartóztatásban lévő Simon Ferenc rendőr főhadnagyot és Száva Lajost, valamint társaikat - nyilatkozta Albert Viktor, a bíróság sajtóreferense.
Vágólapra másolva!

A sajtóreferens tudatta, a bíró azért döntött a szabadlábra helyezés mellett, mert a vádlottak esetében a napokban letelik az előzetes letartóztatásban maximálisan eltölthető három év, a következő tárgyalási napot viszont csak februárra tudták kitűzni.

Az új büntetőeljárási törvény szerint a nyomozás és a büntetőeljárás során három évnél tovább senkit sem lehet tovább előzetes letartóztatásban tartani. "A bíró lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el valamennyi most szabadlábra helyezett vádlottal szemben" - közölte a sajtóreferens.

A vád szerint Száva Lajos 2000-ben több kilogramm hasist adott át ismerősének, Simon Ferenc rendőr főhadnagynak értékesítésre. A büntetőügy elsőrendű vádlottja Simon Ferenc, egyik vádlott-társa pedig élettársa, Farkasdi Erzsébet rendőr hadnagy.

A két huszonéves rendőrtisztet 2000 szeptemberében érték tetten az ügyészségi nyomozók Székesfehérváron, és gépkocsijuk átvizsgálása során megtalálták a több kilogrammnyi kábítószert. Simont és élettársát 2000 szeptemberében helyezték előzetes letartóztatásba azzal az indokkal, hogy szabadlábra helyezésük esetén tartani lehet szökésüktől, elrejtőzésüktől.

A büntetőperben összesen tízen érintettek, közülük az egyik személynek egy másik ügy miatt kellett börtönbe vonulnia, ketten nem is kerültek előzetes letartóztatásba, egyikük pedig már korábban óvadék fejében szabadlábra került.