A vendég és a pénz is kevesebb a turizmusban

Vágólapra másolva!
Nem ismerik Magyarországot a turisták, ezért érkezik évről évre kevesebb külföldi hazánkba - állítják az utaztatással foglalkozó cégek és szakértők. Az elmúlt években leginkább a sokat költő, gazdag tengerentúli turisták száma esett vissza, mert Magyarország már nem vonzó úti cél számukra. Eközben folyamatosan csökkennek az idegenforgalomra fordított állami pénzek: tavaly még 19, idén már csak 14,7 milliárd jut turizmusra. Pedig érdemes lenne költeni az ágazatra, mert abból még így is a GDP közel 10 százaléka származik.
Vágólapra másolva!

Folyamatosan csökken a Magyarországra látogató külföldiek száma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első nyolc hónapjában enyhén, 0,6 százalékkal (21,4 millióra) nőtt ugyan a turisták száma Magyarországon, azonban egyre kevesebb a külföldi vendég: számuk szeptemberig 4,9 millió volt, amely 5,4 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. Különösen a március volt gyenge, amikor 14,7 százalékkal kevesebb látogató érkezett. A szállodák kihasználtsága is alacsony: az év első nyolc hónapjában csak a szobák 43,9 százaléka volt foglalt, és a 7,8 millió szállodai vendégéjszaka is 2,5 százalékos visszaesés.

A Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) - amely Magyarország külföldi népszerűsítését végzi a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) felügyelete alatt - a helyzet javítása érdekében kampányt indított október közepén. Ennek részeként Tony Curtis magyar származású amerikai filmszínész népszerűsíti majd Magyarországot az 50 évnél idősebb, gazdag amerikaiak körében.

A szintén a GKM-hez tartozó Turisztikai Hivatal (TH) az [origo] megkeresésére írásban azt válaszolta, hogy az egészségturizmust népszerűsítő kampány is zajlik. Emellett folyamatos együttműködés van a visegrádi országok között is. Szeptemberben például közös reklámfilm készült a négy országról. A TH szerint népszerűsítik az országot az olyan rendezvények is, mint például a Nagy-Britanniában zajló magyar kulturális évad vagy a nemzetközi turisztikai vásárokon való megjelenés.

A TH tájékoztatása szerint megkezdődött egy átfogó, több ciklusra szóló Turizmusfejlesztési Stratégia kidolgozása is még tavaly ősszel. A jelek szerint azonban ez a munka nem igazán halad. Az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottságának hétfői ülésén például több ellenzéki képviselő kifogásolta, hogy a tervezetnek eddig mindössze egyetlen - néhány oldalas - fejezete készült el.

Az ellenzék emellett azért is bírálja a kormányt, mert folyamatosan csökken a turizmus támogatása. A Fidesz szerint 2001-ben 21 milliárd, 2002-ben 28,5 milliárd, idén 19 milliárd, jövőre pedig a költségvetés tervezete szerint 14,7 milliárd forint jut az idegenforgalomra, amelynek nagy részét - közel felét - eleve elviszi az MT Rt. költségvetése. A jövő évi pénzek jelentős részét ráadásul már előre elköltötték - erre a törvények is lehetőséget adnak -, így a felhasználható összeg az ellenzék szerint alig 10 milliárd. Galla Gábor, az MT Rt. vezérigazgatója ennek kapcsán a hétfői bizottsági ülésen kijelentette: ha ennyi a rendelkezésre álló összeg, akkor átszabják a kiadási terveket.

Pedig érdemes lenne költeni a turizmusra, mert az idegenforgalomból rengeteg bevétele származik az államnak. A Magyar Nemzeti Bank - TH által rendelkezésünkre bocsátott - adatai szerint a turisztikai devizaegyenleg 2002-ben 1,6 milliárd euró, közel 408,5 milliárd forint volt. Azaz ennyivel több pénzt költöttek a turisták Magyarországon, mint a magyarok külföldön. Idén az első nyolc hónapban a legfrissebb adatok szerint ez a szám 843 millió euró (211,4 milliárd forint). Úgy tűnik tehát, hogy a turizmusból származó bevételek idén csökkennek majd. Ennek ellenére a hivatal 2 százalékos bevételnövekedést vár.