Vágólapra másolva!
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság megsemmisítette a demecseri választási eredményeket. Így új időközi választást kell kiírni a településen. A bíróság megállapította, hogy több olyan szabálytalanság is történt, ami befolyásolhatta az eredményeket. A kormánypárti polgármester győzelme ellen a Fidesz emelt kifogást, és a párt érveit a bíróság megalapozottnak találta.
Vágólapra másolva!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elrendelte a demecseri időközi polgármester-választás megismétlését - értesült az [origo] a megyei Fidesz-szervezettől. Az iroda egyik munkatársa elmondta: a bíróság helyt adott a Fidesz kifogásainak, és úgy ítélte meg, hogy az elkövetett szabálytalanságok befolyásolhatták a választási eredményeket.

A Fidesz kifogásai között szerepelt, hogy a választást megnyerő Kis Gyula, az MSZP, az SZDSZ és a Szövetség Demecserért Egyesület közös jelöltje félrevezette a választópolgárokat, amikor a szavazás előtt szórólapján azt állította, hogy az ajánlószelvények több mint a felét megkapta. Ugyancsak szóvá tették, hogy a két párt és a civil szervezet aktivistái állítólag fenyegetően léptek fel egy szavazóval szemben. Kifogásolták továbbá, hogy Kis Gyula egyik támogatója gépjárművel szállított választókat a szavazóhelyiséghez, valamint a jelölt oktatási intézményben tartott kampányrendezvényt.

A bírósági keresetben megfogalmazták azt is, ami utólag jutott a tudomásukra, miszerint az egyik szavazókörben kettővel több szavazólapot találtak annál, mint amennyien részt vettek a voksoláson.

A kifogásokat korábban a helyi és a területi választási bizottság is megalapozottnak tartotta, ám úgy ítélték meg, hogy azok nem befolyásolták a választás végeredményét.

A választást az eredeti október 19-i időponthoz képest 30 napon belül kell megismételni, a szavazás időpontját az illetékes választási bizottság tűzi ki.

Kis Gyula úgy nyilatkozott: tudomásul veszi a döntést, és az újabb választáson is meg kívánja méretni magát.