Egy év múlva működhet a taszári polgári terminál

Vágólapra másolva!
Egy év múlva legyen fogadásra kész a taszári repülőtér polgári terminálja, induljon el a polgári repülés - ennek a reményüknek és elvárásuknak adtak hangot a Taszár Airport Kht. tulajdonosai hétfőn zártkörű egyeztető tárgyalásukon Taszáron a polgári terminál nemrég elkészült épületében.
Vágólapra másolva!

A taszári terminálra ez idáig a három tulajdonos önkormányzat - Somogy megye, Kaposvár és Taszár 45:45:10 százalékos tulajdoni arányban - 560 millió forintot költött, a 130 millió forint önerővel együtt. Ebből a pénzből készült el a fogadóépület, a gurulóút és a repülőtér parkoló pályája. A még hiányzó legkevesebb 500 millió forint az épület berendezésére, bekötőútra, közvilágításra és raktárbázisra kell - közölte Balassa Tamás, a Somogy Megyei Önkormányzat sajtóreferense az egyeztetést követően.

Tájékoztatása szerint a befejezéshez szükséges összeget részben pályázati forrásból szeretnék biztosítani, továbbá számítanak a dél-dunántúli régió gazdasági szereplőinek támogatására is. A sajtóreferens a megbeszélésen elhangzottakkal kapcsolatban elmondta: a tulajdonosok hatékony marketingmunkát és piackutatást ígértek a polgári terminál hasznosításának előkészítéséhez.

Továbbá valamennyien keresik a megnyugtató megoldást az üzemeltetésre, aminek éves költségét mintegy 100 millió forintra becsülik. A megbeszélésen elhangzott: valamennyi tulajdonos elengedhetetlen feltételnek tekinti a katonai hasznosítást a taszári repülőtéren, hiszen az irányítóeszközök csak ekkor állnak rendelkezésre. Ez, vagyis a taszári repülőtér jövőbeni hasznosítása azért is rendkívül fontos a tulajdonosok számára, mert a jelenlegi ismeretek szerint a Honvédelmi Minisztérium 2005 őszén megszüntetné az alakulatot és ezzel együtt leszerelné a repülésirányító eszközöket.

A megyei önkormányzat sajtóreferensének közlése szerint mindhárom önkormányzat kész vállalni a beruházás befejezéséhez és ezzel a polgári repülés elindításához szükséges többletforrásokat. Mint elmondta: a Taszáron élőknek ez munkahelyet, az önkormányzatnak adóbevételt jelent; Kaposvárnak a város gazdasági élete szempontjából kiemelt jelentőségű a terminál üzemeltetése, Somogy megye pedig a dél-dunántúli régió gazdasági megerősítése érdekében tartja szükségesnek a polgári repülést.