Defibrillátort kaptak a képviselők

Vágólapra másolva!
Kökény Mihály egészségügyi miniszter hétfő délelőtt egy életmentő készüléket adott át Szili Katalinnak, a parlament elnökének. A defibrillátort Szili tervei szerint az Országgyűlés teremőreinek kell megtanulniuk használni, de a képviselők is jelentkezhetnek a négyórás tanfolyamra. Ez a hatodik defibrillátor, amit az Egészségügyi Minisztérium szervezésében az ország egy forgalmas pontján helyeztek el.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Miniszteri ajándékozás

Kökény Mihály egészségügyi miniszter szürke csomagolópapírba rejtett és bordó szalaggal átkötött ajándékot adott át Szili Katalinnak, a parlament elnökének. "Szép, hogy a parlament bordó színét használtátok!" - örült a miniszteri ajándék figyelmes dekorációjának a házelnök. "Remélem, ritkán kerül sor a használatára" - tette hozzá, amikor kibontotta a hordozható, alig kétkilós és rendkívül könnyen használható defibrillátort.

Az életmentő készülékkel azokat lehet megmenteni, akik a szívükben jelentkező elektromos zavar miatt kapnak infarktust. "Ha a szívkamrák nem húzódnak össze, akkor 4-5 percig lehet segíteni egy elektromos ütéssel a rosszul lett emberen. A mentők ennyi idő alatt nem érhetnek ki" - magyarázta Kökény Mihály, hogy miért lehet életbevágóan fontos a készülék elterjedése. Évente 7-8 ezer embert ér ilyen típusú infarktus Magyarországon. "Eddig ilyenkor a túlélési esély nagyon kicsi volt, pedig az áldozatok 20 százaléka fiatal, aktív ember." - tette hozzá a miniszter.

Az országosnak szánt defibrillátor-program keretében két készüléket kaptak eddig a mentők, további kettőt szereltek fel Budapesten és egyet Vas megyében. Hasonló készülékből a következő évben mintegy száz darabot akar felszerelni az Egészségügyi Minisztérium. A néhány százezer forintot érő szerkezeteket részben vállalkozások fizetnék ki, így a készülékek többsége bevásárlóközpontokba kerül. A közintézményekkel kapcsolatban Kökény azt mondta, hogy "ott nem segítenek az üzleti vállalkozók, és nem hiszem, hogy ezt a minisztériumnak egyedül kellene megoldania". Kivétel ez alól a parlament, ami Szili Katalin szerint magas rizikófaktorú terület, hiszen 1200 ember munkahelyéről van szó, ahol sokszor feszült a hangulat, és sok vendég is megfordul az épületben. Ugyanakkor a parlamenti dolgozók évente egészségügyi szűrésen vesznek részt, ezért náluk elvben kisebb az infarktus kockázata, mint a kevésbé gondoskodó munkahelyen dolgozókénál. A szerkezetet Szili a jegyzői irodában helyezteti el.

A gépek kihelyezésével párhuzamosan a Magyar Nemzeti Szívalapítvány programot indított, hogy minél többen tanulják meg használni a készüléket. A négyórás tanfolyamot eddig ezer embernek szervezték meg. Most majd a parlamenti teremőröknek is részt kell venniük a tanfolyamon. Szili ugyanakkor a házbizottság következő ülésén felajánlja az összes képviselőnek, hogy aki akar, részt vehessen az oktatásban. A házelnök már eldöntötte, hogy ő biztosan megtanulja használni a gépet.

A defibrillátor használatát nagyon könnyű lesz megtanulni - ígérte Kökény. Rövid időre bekapcsolta a szerkezetet, ami hangosan és érhetően így szólt: "Csatlakoztassa az elektródákat!"

A műszer magyarul ad utasításokat használójának, és érzékelője vigyáz arra, hogy csak azt üsse ki, aki tényleg rászorul.