Bróker-ügyben is leszavazták a legfőbb ügyészt

Vágólapra másolva!
Ezen a héten is leszavazták Polt Péter legfőbb ügyészt: ezúttal két szocialista képviselő interpellációjára adott válaszát nem fogadta el az Országgyűlés. "Mit akar az ügyészség K&H Equities-ügyben - az igazságot kideríteni vagy azt inkább eltitkolni?" - kérdezték a legfőbb ügyésztől.
Vágólapra másolva!

Két szocialista képviselő a brókerbotrány ügyében folyó nyomozás miatt vonta kérdőre a legfőbb ügyészt. Vadai Ágnes és Szitka Péter a volt bankvezér, Rejtő E. Tibor ügyészségi elszállításáról, a kihallgatási jegyzőkönyvek átadásának visszatartásáról érdeklődött, valamint azt is megfogalmazták, hogy az ügyészség az ellenzéki pártok érintettségének kiderülését próbálja megakadályozni a nyomozati cselekményeivel.

Polt Péter legfőbb ügyész méltatlannak minősítette a képviselők felvetéseit, szerinte az ügyészség kellő időben megosztotta a rendőrséggel a nyomozással kapcsolatos iratokat és információkat. Polt hivatkozott a büntetőeljárási törvényre, mely szerint az ügyészség nem csak felügyeli a nyomozást, hanem maga is nyomozhat, illetve nyomoztathat.

A legfőbb ügyész válaszát sem az interpelláló képviselők, sem az Országgyűlés nem fogadta el, mégpedig 161 igen, 5 tartózkodás és 170 nem szavazat mellett.