Orbán nem vesz részt a kolbászfesztiválon

Vágólapra másolva!
Minden eddiginél több, összesen 288 csapat részvételével kezdődődött meg szombaton Békéscsabán az ez évi kolbászkészítő verseny. Idén nem vesz részt a fesztiválon Orbán Viktor volt miniszterelnök, akinek külföldre kellett utaznia.
Vágólapra másolva!
A kolbászfesztivál honlapjahttp://www.kolbaszfesztival.com/

Az idén 30 külföldi csapat érkezett a kolbászfesztiválra a környező országokból, de gyúrták a kolbászhúst Ausztráliából és Japánból érkezett versenyzők is. A szervezők gondoskodtak a legfontosabbról, a húsról, a csapatoknak darálót és fűszereket kellett hozniuk. A versenyzőknek a 10 kilogrammnyi alapanyagból legkevesebb 50 centiméter hosszúságú sütnivaló kolbászt kell készíteniük, amelyeket a nap folyamán a többségében szakemberekből álló zsűri bírál el.

A hetedik alkalommal meghirdetett versenyen ezúttal is számos ismert személyiség vesz részt. Az idén először - halaszthatatlan külföldi útja miatt - távol maradt Orbán Viktor volt miniszterelnök.