Magyarország legdurvább kampányáról beszél a Fidesz

Vágólapra másolva!
A tavalyi országgyűlési választásokénál is durvább volt a demecseri polgármester-választás kampánya, ahol a csalás gyanúja is felmerülhet - állítják a bíróságra fordulást is fontolgató fideszesek. A súlyos választási vereségüket a tavalyihoz hasonlóan most is választási csalás emlegetésével próbálják leplezni - mondják a helyi SZDSZ-esek. A kormánypárti támogatással induló SZDSZ-es polgármestert óriási fölénnyel választották meg.
Vágólapra másolva!

Még a tavalyi országgyűlési választások kampányánál is durvább volt a demecseri időközi polgármester-választás - állítja a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke, Seszták Oszkár, aki hozzátette: a párt fontolgatja, hogy bíróságra fordulnak jogorvoslatért az általuk tapasztalt visszásságok miatt, bár nem bíznak abban, hogy helyt adnának keresetüknek és megsemmisítenék az eredményt. Szerda délután négy órákor jár le a határidő.

Fidesz: Több száz szavazót szállított C. Béláné

A helyi választási bizottság négy esetben adott helyt panaszunknak - mondta Seszták Oszkár, aki megjegyezte, hogy ez semmiféle következménnyel nem jár a választás végeredményével kapcsolatban, legfeljebb erkölcsi elégtétellel adhat nekik. Az egyik szerint a kormánypárti jelölt helytelenül állította azt, hogy az ajánlószelvények több mint felét ő gyűjtötte össze. Állításuk szerint ők 1817-t gyűjtöttek össze, míg az ellenfelük csak 1460-t. A másik elfogadott fideszes panasz az volt, hogy a kormánypárti jelölt kampányára közpénzt használtak fel a kampányban: az informatikai miniszter ugyanis egy helyi iskolának számítógépeket adott át az e-Magyarország keretében, és az eseményen ott volt a polgármester-jelölt is. Az ott készült fényképet pedig felhasználta a szórólapokon. A harmadik panasz szerint egy hölgy, C. Béláné, szervezett formában szállított szavazókat. Seszták Oszkár szerint több száz voksolót vitt, ezt a mennyiséget azonban nem tudják bizonyítani. A negyedik kifogásolt eset pedig a kormánypárti aktivisták fenyegető magatartására vonatkozott: állítólag leszorítottak egy szavazni igyekvő idős embert az útról. A fideszes vezető az [origo]-nak említett egy ötödik furcsaságot, amely csak most jutott tudomásukra. E szerint az egyik szavazókörben kettővel több szavazólapot találtak az urnában, mint amennyien részt vettek a szavazáson.

Egy szabolcsi SZDSZ-es szerint a megyei fideszesek azért csinálnak ekkora ügyet a választási vereségükből, mert győzelmet ígértek a pártvezetésnek, amely szintén kiemelkedő fontosságúnak tartotta ezt a választást. Forrásunk emlékezetett arra, hogy múlt csütörtökön Orbán Viktor tartott választási nagygyűlést a településen, ahol mintegy 500 ember vett részt. Csakhogy az SZDSZ-es szerint legfeljebb százan lehettek közülük helybeliek, a többieket más településekről hozták. Jól jelzi a település hangulatát, hogy a választás után 1500 fős népünnepély zajlott - jegyezte meg.

SZDSZ: C. Bélánénak se kocsija, se jogosítványa

"Savanyú a szőlő" - reagált a fideszes panaszokra a vasárnap megválasztott polgármester, Kiss Gyula, aki hozzátette: az eredmény önmagáért beszél. "A kampányom során nem foglalkoztam az ellenfelekkel, így mocskolódásaikra sem reagáltam, helyette arról beszéltem, hogy mit szeretnék tenni a városért" - mondta a polgármester, aki megjegyezte: "az ellenfelem meghívásom ellenére sem állt ki ellenem nyilvános vitára". Kiss Gyula komolytalannak nevezte a fideszesek panaszait: az általuk említett több száz szavazót szállító hölgynek se jogosítványa, se autója nincsen.

Vasárnap nagy részvételi arány mellett óriási fölénnyel az SZDSZ-es Kiss Gyulát választották polgármesternek Demecseren, akit az MSZP és a Szövetség Demecserért Egyesület is támogatott. Kiss 1547 szavazatot kapott, míg a fideszes ellenfelére, Fáky Lászlónéra 1024-en szavaztak. A választáson a szavazásra jogosult 3380 helyi lakos közül 2593-an járultak az urnákhoz, így a részvétel 76 százalékos volt.

Az időközi polgármester-választást amiatt tartották, mert júliusban elhunyt Fáky László, Demecser korábbi önkormányzati vezetője, a Fidesz jelöltjének férje.