A Köztársasági Őrezred készült a söjtöri rendbontásra

Vágólapra másolva!
A Köztársasági Őrezred tudott arról, hogy a MIÉP a söjtöri kormányrendezvény megzavarására készül. Az őrezred ezért a szokásonál nagyobb létszámmal jelent meg a helyszínen. Boross Péter volt miniszterelnök elítélte a söjtöri történéseket, mert szerinte azok ártanak a jobboldalnak. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt nyilatkozta: szólásszabadság van, ezért az a helyes, ha a miniszterelnök elmondhatja, amit akar.
Vágólapra másolva!

A kihelyezett söjtöri kormányülést a Köztársasági Őrezred szokásosnál több taggal biztosította, mivel tudomása volt "a MIÉP-es készülődésről" - mondta el az MTI-nek a biztosítás parancsnoka vasárnap. Medgyessy Péter kormányfőt szombaton Söjtörön kifütyülték, és megakadályozták, hogy elmondja avatóbeszédét Deák Ferenc felújított szülőháza előtt.

"Annyi ember volt ott, amennyire szükség volt" - jelentette ki Kardos Imre ezredes, parancsnok-helyettes. A "MIÉP-es készülődésre" utalva hozzátette: "az ilyen fenyegetett körülmény nélkül sorra kerülő biztosítást kevesebb emberrel csináltunk volna, ezt azért valamivel többel kellett csinálni".

Akik Deák Ferenc szülőházánál sípoltak, dobáltak és bekiabáltak, a kiemelkedő államférfi emlékét gyalázták meg. Ez volt az álláspontja a történtekről nemcsak a függetlenekből álló söjtöri képviselő-testületnek, hanem a különböző pártállású tucatnyi polgármester vendégnek is - mondta vasárnap Söjtör polgármestere az MTI-nek. Tamás Kálmánné szerint a nem helybéli rendzavarók nem a Deák-megemlékezésre voltak kíváncsiak. "Másképp miért ragaszkodott volna a MIÉP ahhoz, hogy a sportpályán tartott rendezvényük egybeessen a kormányülés napjával, hiába javasoltunk számukra más dátumot".

"A falu apraja-nagyja szívvel-lélekkel készült a nagy ünnepre, mint más években, és nem gondoltuk, hogy szembe találjuk magunkat az emberi kulturálatlanság ilyen fokával" - mondta a polgármester. "Felmerült bennem, hogy a jövőben a nemzet nagyjaira, szülötteikre emlékező településeknek netán félve, hasonló ünneprontásra kell felkészülniük csak azért, mert valakiknek nem tetszik a kormány?" - foglalta kérdésbe véleményét Tamás Kálmánné.