Kondor perli a róla cikkező médiumokat

Vágólapra másolva!
Kondor Katalin feljelentést tesz azokban az ügyekben, amelyekben a Népszava összeállításai, illetve Sipos Levente nyilatkozatai állítólagos titkosszolgálati múltját taglalják - közölte a Magyar Rádió Rt. elnökének ügyvédje. Kondor Katalin részben magánvádas eljárásban rágalmazás miatt fordul a bírósághoz, részben feljelentést tesz a rendőrségen jogosulatlan adatkezelés, különleges személyi adatokkal való visszaélés, illetve államtitoksértés miatt - mondta a jogász.
Vágólapra másolva!
Kondor mindenképp nyerne a Népszava ellen/itthon/20030926szdsz.html

"Rágalmazás miatt azért teszünk feljelentést, mert ügyfelemről valótlanságokat állítottak" - jelentette ki az ügyvéd, Varga Tamás A jogosulatlan adatkezelést, illetve különleges személyes adatokkal való visszaélést abban látják megvalósulni, hogy Kondor Katalin engedélye nélkül közöltek rá vonatkozó személyes adatokat, államtitoksértés pedig azért állapítható meg, mert a kutatási idő megnyílta előtt, engedély nélkül hoztak nyilvánosságra olyan iratokat, melyek - amennyiben eredetiek - államtitkot képeznek.

Kondor Katalin hétfőn megnézte a múltjával kapcsolatos iratokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. A Népszava korábban azt közölte, hogy a birtokában lévő dokumentumok szerint Kondor Katalin 1974-től 1983-ig kapcsolatban állt az állambiztonsági szolgálat kémelhárításával. A titkosszolgálati iratok átadását ellenőrző háromtagú bizottság soros elnöke, aki átadta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának a rádióelnökkel kapcsolatos iratokat, azt nyilatkozta több helyen is, hogy szerinte a dokumentumok hitelesek, és ezeken Kondor Katalin titkos megbízottként szerepelt. A rádió elnöke azonban hamisnak nevezte a lapban közölt dokumentumot, és azt is tagadta, hogy kapcsolatban állt a kémelhárítással.