Vágólapra másolva!
Alig két héttel visszahelyezése után ismét leváltották a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet igazgatóját, akit a megyei önkormányzat felelősnek tart azért, hogy az intézményből korábban pornóképeket tartalmazó CD-k kerültek különböző gyermekintézményekhez.
Vágólapra másolva!

A pornós CD-botrány kapcsán elhíresült Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézetet hétfőtől ideiglenesen ismét a megbízott igazgató vezeti az alig két hete visszahelyezett intézményvezető helyett - tájékoztatta az MTI-t a munkáltató megyei önkormányzat alelnöke.

"A másodfokon eljáró bíróság ugyanis hatályon kívül helyezte a városi munkaügyi bíróság közbenső végzését, amely szerint a leváltott igazgatót az általa indított munkaügyi per érdemi tárgyalásáig vissza kell helyezni posztjára" - közölte Szabó Károly.

A megyei közgyűlés először május végén vonta vissza az igazgató vezetői megbízatását, mert felelősnek tartotta azért, hogy az intézetből gyermekintézményekhez olyan CD-k kerültek ki, amelyek egyik rejtett alkönyvtárában pornófelvételek voltak.

A leváltott igazgató munkaügyi bírósághoz fordult. A munkaügyi perben várhatóan e hét végén, pénteken hoz ítéletet az első fokon eljáró városi munkaügyi bíróság.