Kondor Katalin ma nézheti meg az iratokat

Vágólapra másolva!
Kondor Katalin rádióelnök hétfőn nézi meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található, vele kapcsolatos iratokba. A Magyar Rádió elnöke még a múlt héten, külföldről hazatelefonálva jelezte, hogy szeretné megismerni a feltételezett titkosszolgálati múltjával kapcsolatos iratokat. Amennyiben Kondor úgy nyilatkozik, hogy közszereplőnek vallja magát, akkor az iratokat a nyilvánosság is megismerheti.
Vágólapra másolva!

Várhatóan hétfőn nézi meg a róla szóló iratokat Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke. A rádióelnök múlt héten külföldön tartózkodott, telefonon jelezte, hogy szeretné megnézni a dokumentumokat.

Kondor titkos megbízottként szerepel azokban az iratokban, amelyeket az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kedden vett át a Nemzetbiztonsági Hivataltól - közölte múlt héten Sipos Levente, a titkosszolgálati iratok átadását ellenőrző háromtagú bizottság soros elnöke. Sipos megerősítette, hogy a bizottság által átadott dokumentumok megegyeznek a Népszava által korábban közöltekkel. Szerinte a papírok eredetiek, és így Kondor biztosan kapcsolatban állt a III/II-es ügyosztállyal, vagyis a kémelhárítással. Kondor Katalin korábban hamisnak nevezte a Népszava által közzétett iratokat.