Malaccal korrumpálhatták a megyei főrendőröket

Vágólapra másolva!
Hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel gyanúsítják a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági és gazdasági igazgatóját, akikre csütörtökön csaptak le a nyomozók. Egy vállalkozó például malacot ígért az egyik igazgatónak, ha lányát berakja a rendőrségre.
Vágólapra másolva!

Az ügyészségi nyomozóhivatal munkatársai csütörtök reggel csaptak le a megyei rendőr-főkapitányság épületében a korrupcióval gyanúsított két főrendőrre. Két és fél, három éve folytak a gyanús ügyletek, a két rendőrtiszt a baráti körének intézett el különféle szívességeket, emellett vélhetően saját zsebre is dolgozhattak - jelentette ki a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal vezetője, Vitéz Miklós.

Egy helyi vállalkozó például a gyanú szerint egy mangalicát adott volna az egyik főrendőrnek, cserébe, hogy lányának állást szerezzen a rendőrségen. Az ügyészségi nyomozók szerint az is előfordult, hogy egy rendőrségi tulajdonban levő ingatlant adtak ki évi 20 ezer forintért úgy, hogy a villanyszámlát a rendőrség állta. Arra is volt példa, hogy rendezvények, sportesemények biztosítására kapott összeg nem a rendőrség, hanem a két rendőrhöz közel álló alapítvány számlájára került - sorolták a visszaéléseket a nyomozók. Az egyik gyanúsított fegyvertartási engedélyt adott vissza, felülbírálva a korábbi rendőrségi visszavonó határozatot - hozott további gyanús ügyletet Vitéz Miklós, aki elismerte, hogy bár ezek külön-külön valóban nem tartoznak a súlyos ügyek köze, de hosszú ideje, rendszeres jelleggel folytak.

A két főrendőrt több rendbeli irodai visszaéléssel, vesztegetéssel és hatásköri túllépéssel gyanúsítják, esetleges őrizetbe vételükről az esti órákban döntenek. Az országos rendőrfőkapitány azonnali hatállyal felfüggesztette őket beosztásukból. Az ügyészségi nyomozóhivatal más megyei kapitányságokon is vizsgálódik, részleteket azonban nem árultak el ezzel kapcsolatban.