Egy elegáns ruha árát kaphatta Kondor alkalmanként

Vágólapra másolva!
Kijavította korábbi közlését a titkosszolgálati iratok átadását ellenőrző bizottság elnöke, Sipos Levente, a Kondor Katalin rádióelnökről szóló kartonokkal kapcsolatban. Ezek szerint titkos, nem pedig társadalmi megbízottként szerepelt a kartonokon a rádióelnök. A titkos megbízott "az állambiztonsági hálózatnak olyan tagja, aki elvi meggyőződésből vett részt a titkos együttműködésben" - definiálja a Történeti Hivatal ismertetője ezt a szakkifejezést.
Vágólapra másolva!
Kondor Katalin társadalmi megbízott volt/itthon/20031008aziratok.html

Korábban az [origo] a titkosszolgálati iratok átadását ellenőrző háromtagú bizottság soros elnökére hivatkozva azt írta, hogy a Magyar Rádió elnöke társadalmi megbízott minőségében szerepel azokban az iratokban, amelyeket az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kedden vett át a Nemzetbiztonsági Hivataltól. Sipos Levente azonban módosította korábbi állítását, és azt közölte: Kondor titkos megbízott volt.

A titkos megbízott sohasem kapott díjazást, esetenként és megalapozottan költségtérítésben részesülhetett - mondta egy MTI által megszólaltatott titkosszolgálati szakértő. Ez egy hölgy esetében "egy elegáns ruha árát" jelenthette "egy fontos esemény, mondjuk, követségi fogadás" előtt, vagy "ha vendégül látott külföldieket, porcelán étkészletet vásárolhatott" A férfiak szintén ruhára, éttermi vagy szórakozóhelyi kiadásra, utazásra kaptak leggyakrabban térítést.

Mint azt már megírtuk, Sipos Levente megerősítette, hogy a bizottság által átadott dokumentumok megegyeznek a Népszava által korábban közöltekkel. Szerinte a papírok eredetiek, és így Kondor biztosan kapcsolatban állt a III/II-es ügyosztállyal, vagyis a kémelhárítással.

Kondor Katalin korábban hamisnak nevezte a Népszava által közzétett iratokat, jelenleg pedig külföldön tartózkodik.