Marad a Terror Háza pengefala

Vágólapra másolva!
A VI. kerület jogi hibája miatt nem bontható el a Terror Háza Múzeum homlokzatához engedély nélkül hozzáépített pengefal - közölte Budapest főépítésze és a városháza szakügyosztályának vezetője a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának szerdai ülésén.
Vágólapra másolva!

Schneller István és Pongrácz Katalin tájékoztatta a testületet arról, hogy a kerület az erre biztosított egyéves határidőn túl hozta meg a bontási határozatát, amelyet emiatt a közigazgatási hivatal megsemmisített. A fővárosi önkormányzat szakemberei szerint már csak polgári peres bírósági eljárás keretében érhető el esetleg a pengefal bontása.

A Terror Háza Múzeum ez év júliusában kérte, hogy az önkormányzat a pengefal fennmaradásának elutasításáról hozott tavaly májusi határozatát fogalmazza meg alakszerűen, vagy terjessze fellebbezését a jogorvoslatban illetékes fórum elé. A testület a múzeum ezen újabb kérelmére megállapította, hogy a pengefal ügyében hozott múlt év májusi határozata helyett nem hozhat másikat.

Tavaly a bizottság tulajdonosi jogkörében eljárva elutasította a múzeumnak a pengefal fennmaradása érdekében benyújtott fellebbezését. A bizottság felhívta a múzeum figyelmét arra, hogy korábbi döntését tulajdonosként hozta meg és nem az államigazgatási eljárás keretében, emiatt tavaly májusi határozata ellen nem lehet fellebbezni.

A Terror Háza Múzeum főigazgatója bízik abban, hogy a főváros és a VI. kerület vezetése nem tereli jogi útra a pengefal lebontatásának ügyét, és tudomásul veszik: ez a múzeum létezik, a homlokzatával együtt egy egységet alkot - nyilatkozta Schmidt Mária, az intézmény vezetője.