Kismamaper: első fokon elutasítás

Vágólapra másolva!
A Zala Megyei Bíróság szerdán elsőfokú határozatában elutasította Borsosné Csányi Éva felperes keresetét, aki azt kérte, hogy ne csak a 2000 és 2002 közötti időszakra eddig megítélt, hanem a gyes teljes időtartamára vonatkozó jövedelempótlékot kapja meg.
Vágólapra másolva!

A tárgyalás után Dani Csaba, az alperes Magyar Államkincstár osztályvezetője elmondta: a kereset akkor lett volna megalapozott, ha a kincstár elődje, a TÁKISZ vétkesen járt volna el, vagy pedig annak idején az alperes az általa sérelmesnek vélt TÁKISZ-döntést a jövedelempótlék mértékéről, illetve időtartamáról 15 napon belül megfellebbezte volna. Mivel ez nem történt meg, a Zala Megyei Bíróság joggal utasította el a keresetet - vélte Dani Csaba.

Mivel polgári peres eljárásról van szó, amelyen sem a felperes, sem jogi képviselője nem jelent meg - a nyilvánossághoz pedig mindkét fél beleegyezése szükséges -, a határozatot a sajtó munkatársainak kizárásával hirdette ki a bíró.

A felperes 1998 áprilisa és 2002 májusa között volt gyesen.