A kormány nem szeretné Istent látni az EU-alkotmányban

Vágólapra másolva!
A kormány nem támogatja, hogy a keresztény értékekre történő utalás szerepeljen az Európai Unió (EU) most készülő alkotmányában - mondta szerdán Kovács László külügyminiszter. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke szerint érthetetlen, hogy a kormány miért nem akarja szerepeltetni a szövegben ezt a fontos elemet. A kormány és az ellenzék ugyanakkor egyaránt támogatja, hogy az EU-alkotmányban szerepeljen a nemzeti és etnikai kisebbségek jogaira való utalás.
Vágólapra másolva!

"A kormány nem szorgalmazza, hogy az Európa Unió alkotmányában utalás legyen a keresztény értékekre" - mondta Kovács László külügyminiszter az országgyűlés európai uniós nagybizottságának szerdai ülése után. Kovács szerint ennek az az oka, hogy a kérdés nem kapott többséget a parlamenti szavazáson. A kormány azért sem támogatja ezt a kitételt, mert azokban az európai frakciókban, amelyekben magyar kormánypártok ülnek, szintén elvetik ezt a kérdést - tette hozzá a külügyminiszter.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke szerint ugyanakkor "a kormány álláspontjában elbizonytalanodás érezhető" a keresztény értékeket illetően, amely előtt az ellenzéki pártok értetlenül állnak. Mint fogalmazott, "számos posztkommunista kormány (például a lengyel és a litván) támogatja, hogy bekerüljön az EU-alkotmány szövegébe a keresztény értékekre történő utalás". Németh azt is kijelentette, hogy az ellenzéki pártok elvárják a kormánytól, hogy támogassák ezt.

Egyetértett a kormány és az ellenzék abban, hogy az uniós alkotmány szövegében megemlítsék a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait. Kovács László ugyanakkor azt mondta, azért nem kollektív jogokról beszélnek, mert egy ilyen szöveg elfogadtatására nincs reális esély. Németh pedig kijelentette: az ellenzéki pártok ebben az esetben támogatják a kormány elképzeléseit, bár többet is tudtak volna tenni elfogadtatásáért, ha a kormány eleget tett volna egyeztetési kötelezettségének.