Elítélték a nyugdíjasotthon késelőjét

Vágólapra másolva!
Hét év börtönbüntetést kapott egy 73 éves férfi, mert többször megszúrta korábbi lakótársát az óföldeáki idősek otthonában. A sértett - egy 78 éves nő - túlélte a támadást, sérülései azonban másfél hónap alatt gyógyultak be. A bíróság szerint a férfi azért támadta meg a sértettet, mert a nő a tartozott neki és szexuális tárgyú nézeteltéréseik voltak.
Vágólapra másolva!

A Szegedi Ítélőtábla kedden jogerősen hét év börtönre ítélt emberölés kísérlete miatt egy 73 éves férfit, aki egy idősek otthonában megkéselt egy 78 éves nőt. Az ítélőtábla a vádlott korára és egészségi állapotára tekintette egy évvel mérsékelte a Csongrád Megyei Bíróság januárban kihirdetett elsőfokú ítéletét.

Az óföldeáki idősek otthonában élő Tari Mihály 2002-ben költözött egy szobába egy nála 6 évvel idősebb asszonnyal, aki szintén az otthon lakója volt. A vádirat szerint a nő gyakran igényelte a szexuális együttlétet, ám a vádlott erre nem volt hajlandó, a kérés pedig egyre terhesebbé vált számára. Voltak anyagi vitáik is, ezért szeptemberben kérték a különköltöztetést.

A vádhatóság szerint a külön szobába való költözés után sem csökkent a vádlott haragja az asszonnyal szemben. Mivel hiába kérte az adósság megfizetését, a vádirat szerint elhatározta, hogy megöli az asszonyt. Tavaly szeptember 19-én a férfi bement a nő szobájába, ahol többen tartózkodtak. Miután hiába kérte vissza pénzét, kétszer nyakon szúrta a sértettet.

Tette elkövetése után kiment a szobából, lemosta kését, s kiült a folyosóra. Az asszony sérülései másfél hónap alatt gyógyultak be. A bíróság a hét év börtön mellett a közügyektől való eltiltásra ítélte az idős férfit.