Boross Péter megorrolt Horn Gyulára

Vágólapra másolva!
Politikai csetepatéhoz vezetett, hogy valaki azt kiabálta Horn Gyula volt miniszterelnök egy lakossági fórumán, hogy Orbán Viktort le kell vadászni, el kell tenni láb alól. Kedden Boross Péter volt kormányfő jelentette be, hogy mivel Horn nem határolódott el kellően a bekiabálótól, többé nem vállal vele közös televíziós szereplést. Korábban Horn azt közölte, hogy minden esetben kellően helyreigazítja a fórumain bekiabálókat. Az MSZP-frakció Orbántól várna bocsánatkérést, mert az ügy miatt pártja Horn Gyulát támadta. A Fidesz viszont Medgyessy Péter miniszterelnököt szólította fel, hogy határolódjon el az Orbánnal kapcsolatos kijelentésektől.
Vágólapra másolva!

Boross Péter kedden bejelentette: nem vállalja a továbbiakban, hogy Horn Gyulával közösen értékelje vasárnaponként egy tévéműsorban a hét politikai eseményeit. A volt kormányfő azzal indokolta döntését, hogy a napokban értesült arról, hogy lakossági fórumon, Horn Gyula jelenlétében "fenyegető és alantas kijelentés hangzott el Orbán Viktor személyéről". A szóban forgó fórumon a közönség soraiból valaki azt kiabálta, hogy Orbán Viktort "le kell vadászni" és "el kell tenni láb alól". Boross szerint Horn Gyula nem határolódott el kellőképpen a bekiabálótól.

Boross szerint a televíziós értékelés elvállalására az "elviselhetetlenül feszült politikai légkör enyhítésének szándéka" késztette. "A vállalásommal kitűzött célt ezek szerint nem sikerült elérnem" - fogalmaz a volt miniszterelnök.

A bekiabálás közleményháborút robbantott ki, Boross Péter előtt Horn Gyula, a Fidesz és az MSZP-frakció is közleményben fejtette ki álláspontját az ügyről. A Fidesz vasárnap közleményben felkérte Medgyessy Péter miniszterelnököt, határolódjon el azoktól a kijelentésektől, amelyek Horn Gyula lakossági fórumán hangzottak el. Az ellenzéki párt Horn Gyula a politikai stílus legalján címmel szerepeltette a közleményt honlapján.

Horn Gyula szintén vasárnap közleményében azt írta: a Fidesz eltorzítja a tényeket. "Előfordulnak a fórumaimon kemény kitételek, de azokat rendre helyreigazítom" - írta a közleményben az MSZP-s politikus, hozzátéve, "éppen a Fidesz politikusait jellemzi, hogy a szocialistákkal szemben levadászást, kötelet és leszámolást emlegetnek".

A szocialista frakció ezután felkérte Orbán Viktort, hogy kézfogás keretében kérjen elnézést Horn Gyulától, amiért a volt kormányfőt a Fidesz honlapján egy közleményben úgy minősítik, hogy "a politikai stílus legalján" van - közölte Juhász Gábor, az MSZP-frakció helyettes vezetője hétfőn. "Egyetlen politikus sem tehető felelőssé a fórumain megjelenő emberek véleményéért, de minden politikus felelős saját véleményéért, állításaiért és az általa elnökölt párt hangvételéért" - fogalmazott Juhász Gábor.