Gázpalackok robbantak Szerencsen

Vágólapra másolva!
Közvetve három fiatalkorúnak is köze lehetett ahhoz a gázpalackrobbanás-sorozathoz, amely pénteken este történt Szerencsen.
Vágólapra másolva!

A szerencsi rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett közveszély-okozás miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz az ügyben - nyilatkozta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A tájékoztatás szerint lopás alapos gyanúja miatt három fiatalkorú ellen indult eljárás.

A fiúk a vizsgálat eddigi adatai szerint lopni indultak abba a szerencsi garázsba, amelyben több tucat pb-gázpalack volt. A sötétben gyufát gyújtottak. Miután valamelyik palackból vélhetően szivárgott a gáz, az vezethetett a robbanáshoz - mondta a szóvivő.

A három fiú időben elmenekült a helyszínről, így nem sérült meg senki.

A ház tulajdonosa pb-gázpalack kereskedéssel foglalkozott. Az épület a robbanásban jószerivel teljesen tönkrement. A portán álló családi ház is megrongálódott. Ugyanakkor az udvaron lévő gázpalack-tárolót - ahol még több tucatnyi palack volt - nem érte kár.