Zsarolás miatt előzetesben egy akciós rendőr

Vágólapra másolva!
A Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a BRFK akcióosztályának egy tagját, valamint egy algériai állampolgárt. A két személy ellen zsarolás miatt indult eljárás.
Vágólapra másolva!

A bíróság szerint a bűncselekmény jelentős tárgyi súlya és a kiszabható büntetés nagysága megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, valamint a két gyanúsított szabadon hagyása esetén tartani lehet attól, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetnék a bizonyítási eljárás eredményes lefolytatását.

A végzés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek, így az nem jogerős.