Gyilkosokkal könnyebb, mint a piti bűnözőkkel

Vágólapra másolva!
Szex és alkohol nélkül, szigorú házirend mellett élnek a lakók abban a Bács-Kiskun megyei otthonban, amelyet kizárólag egykori elítélteknek hoztak létre. A mezőgazdasági munkákat végző lakók szállást, ételt és néhány ezer forintos fizetést kapnak. Ha hosszabb ideig maradnak, akkor segítik őket abban is, hogy önálló életet kezdhessenek. Az otthon vezetői szerint a gyilkosságért és más súlyos bűncselekményekért elítélt emberek legtöbbször könnyebben illeszkednek be a közösségbe, mint a pitiáner bűnözők.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Egy utca, néhány ház

Falunak kicsi, tanyának nagy: a Bács-Kiskun megyei Tass-alsószenttamás egy utcából és mindössze négy-öt házból áll. Lakói volt elítéltek, akiknek a börtön után nem volt hova menniük, hozzátartozóik nem várták őket, és munkát sem találtak volna maguknak. Bár az otthon tizenöt fő befogadására alkalmas, most csupán öt lakója van, a tél közeledtével azonban vélhetően megnő majd a számuk. A volt elítélteken kívül csak egy nevelő, egy gondnok és egy szakácsnő él a minitelepülésen. Pontosabban jelenleg csak a nevelő, a másik két állás ugyanis néhány napja betöltetlen.

A Szabadszállást és Kunszentmiklóst összekötő út mellett található otthont - amelynek új közösségi házát múlt héten szentelte fel Gyulay Endre püspök - a Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság nevű szervezet működteti. A példás rendben tartott helyen érkezésünkkor is nagytakarítás zajlik, amelyben részt vesz Majzik Mátyásné igazgató is. Máthé Zoltán nevelő és az igazgatónő a jelenleg vendégházként működő épületbe kísérnek bennünket, és ott beszélnek az otthon történetéről.

A Mécses Szeretetszolgálat honlapjahttp://www.deltav.hu/~lator/

Az igazgatónő elmondása szerint a szeretetszolgálatot vezető férje ötlete volt az otthon létrehozása. A vezetők szerint ez az egyetlen olyan intézmény az országban, ahol a befogadott elítéltek munkát, ellátást kapnak, és segítséghez juthatnak az újrakezdéshez is. A tass-alsószenttamási területet az állampusztai büntetés-végrehajtási intézettől kapták meg 1993-ban. Előtte az intézetnek dolgozó külföldi vendégmunkások laktak ott, akik meglehetősen lepusztult állapotban hagyták el házaikat - mondja Majzikné. Pályázati pénzekből és külföldi katolikus szervezetek segélyeiből ugyanakkor sikerült rendbe hozni az épületeket. A munkálatokban részt vettek az első lakók is.

Betegeket nem tudnak fogadni

Forrás: [origo]
Az új közösségi házban miséznek

Az otthonba csak bizonyos feltételekkel lehet bekerülni. A szeretetszolgálat nem fogad például beteg és rokkant embereket, ellátásukról ugyanis nem tudna gondoskodni. A fiatal kor ugyan önmagában nem kizáró ok, de Majzikné szerint az általános tapasztalat az, hogy a huszonévesek nem bírnak sokáig megmaradni egy ilyen típusú közösségben.

A felvételkor nem vizsgálják, hogy ki milyen bűncselekmény miatt került börtönbe. Az igazgatónő hozzáteszi: sokszor éppen a súlyos esetek, például az emberölések miatt leültetett elítéltek tudnak a legjobban beilleszkedni az otthon életébe. Majzikné szerint őket könnyebb visszaállítani a normális életre, és munkára fogni, mint azokat, akik egész életükben csak a bűnözésből, lopásból, csalásból tartották fenn magukat. A jelenlegi öt lakó közül is csak egy olyan van, aki nem életellenes bűncselekmény miatt került börtönbe.