Vágólapra másolva!
Jövőre felveszik a tantárgyak közé a nyilvános beszédet a nulladik évfolyamot indító középiskolákban. Az Oktatási Minisztérium célja, hogy ezzel is növeljék a fiatalok esélyeit a munkaerőpiacon. A tanterv kidolgozása előtt a tárca felméri, milyen szinten áll a mai fiatalok kommunikációs készsége - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Jövőre a középiskoláknak lehetőségük lesz előkészítő évfolyamokat indítani, ahol kiemelt szerepet kap az idegen nyelvi és informatikai képzés, valamint a képességfejlesztés is. Utóbbi tematikájában a nyilvános beszéd oktatása is szerepel, ennek tantervére már pályázatot is kiírt az Oktatási Minisztérium. A részletes tananyag jövő év februárjára lesz elérhető - írja a Magyar Hírlap.

Öveges Enikő, az Oktatási Minisztérium koordinátora szerint a tantárgy egyik célja, hogy versenyképessé tegye a fiatalokat a munkaerőpiacon, amihez az idegennyelv-tudáson és az informatikai ismereteken túl az is hozzásegítheti őket, ha képesek a nyilvánosság előtt jól beszélni. A tárca egy vizsgálatot is indít, hogy felmérje, az iskolások kommunikációs készségének jelenlegi állapotát.

Az alapozó évfolyamosoknak hetente egy nyilvánosbeszéd-órájuk lesz, amelyeket bármelyik középiskolai tanár megtarthat, ha részt vesz egy ezzel kapcsolatos továbbképzésen. Több intézetben már most is oktatják a szakmai kommunikációt, melynek része a nyilvános beszéd.

A kommunikáció már nyolc éve kötelező tantárgy az egészségügyi szakképző iskolákban. Szántó Mária egészségügyi szaktanár a lapnak elmondta, változó a hozzájuk érkező érettségizett diákok kommunikációs képessége. Némelyikük, még ha a kifejezőképessége jó is, gyakran nem meri vállalni véleményét. Ezt az önbizalom növelésével javíthatják, ami azonban csak gyakorlással fejleszthető - írja a Magyar Hírlap.