Újabb üdülőbotránnyal állt elő a Fidesz

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter fideszes képviselő szerint Medgyessy Péter egyik barátja a Horn-kormány idején áron alul jutott két állami üdülőhöz. Ráadásul a vásárláshoz szükséges pénzt az akkor szocialistákhoz közel álló Magyar Fejlesztési Bank adta. Korábban Gyurcsány Ferenc sportminisztert vádolta az ellenzék, hogy politikai kapcsolatainak köszönhetően vehetett állami üdülőt, gyakorlatilag ingyen.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter fideszes képviselő szerint újabb botrányos üdülővásárlás derült ki a szocialistákról. A képviselő úgy tudja, hogy Medgyessy Péter egyik barátja áron alul jutott két hajdúszoboszlói állami ingatlanhoz, melyekre a pénzt a Magyar Fejlesztési Banktól kapta. A képviselő szerint az említett hajdúszoboszlói barát politikai kapcsolatainak köszönhetően köthetett gyanúsan előnyös üzletet.

A két üdülőt 1997-ben, a Horn-kormány idején értékesítette a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Az alapítvány kuratóriumának akkori elnöke Kökény Mihály mostani egészségügyi miniszter, helyettese pedig Keller László mostani közpénzügyi államtitkár volt. Az ingatlanokért két cég jelentkezett, melyek közül Pántya György vállalkozása, a Thermal Piramis Kft. lett a befutó. Pántya korábban az MSZMP hajdúszoboszlói elnöke volt, később pedig üzletember, akinek Grátisz’92 nevű cégében Medgyessy Péter is felügyelő bizottsági tag volt 2002-ig.

A Thermál Piramis Szijjártó szerint áron alul, 75 millió forintért jutott a két üdülőhöz. A céget Pántya egy évvel az ingatlanvásárlás előtt alapította, egymillió forintos törzstőkével. A vásárlás előtt a kft.-be belépett a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egy 730 millió forintos törzstőkéjű cége. Később az ingatlanokra az MFB-től, a Konzumbanktól és a Magyar Külkereskedelmi Banktól összesen 700 millió forint hitelt is kapott a Thermál Piramis.

Szijjártó szerint gyanús, hogy annak idején az MFB elnöke Huszti András volt, aki korábban az MSZP pénzügyi ellenőrző bizottságát vezette. A fideszes képviselő szerint Huszti elintézte, hogy állami pénzből jutthasson az egyébként is áron aluli ingatlanokhoz Pántya cége. Az állami pénz az MFB cégének belépésével és a hiteleken keresztül juttatták Pántyának, utalt rá Szijjártó Péter.

"A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány alapító okiratában szerepel, hogy a döntések meghozatalában az államtitkár nem helyettesítheti a kuratórium elnökét, ennek okán személyem semmilyen mértékben nem érintett Szijjártó Péter mai megszólalása kapcsán" - közölte Keller László csütörtöki közleményében. Hozzátette: "Felszólítom Szijjártó Péter képviselő urat, hogy sajtótájékoztatóként számon tartott politikai sárdobálásai során tartózkodjon a személyemet érintő különféle csúsztatásoktól, ellenkező esetben kénytelen leszek megtenni a szükséges jogi lépéseket."