Hatmillióért kísérleteztek az idősek honlapjával

Vágólapra másolva!
Az egészségügyi minisztérium eddig legalább hatmillió forintot költött egy olyan időseknek szóló honlapra, amelynek több szolgáltatása nem működik, és amely ma már nem is érhető el az eredeti címén. A tavasszal ezustkor.hu névvel elindított portál az elmúlt hónapok során nem igazán vált közismertté: az eddigi kevés számú látogató túlnyomó része keresőprogramokon keresztül jutott el az oldalra.
Vágólapra másolva!

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) helyettes államtitkára, a posztjáról a közelmúltban távozott Hegyesiné Orsós Éva június elején jelentette be, hogy már működik az idősek számára kialakított honlap, a www.ezustkor.hu. A portált a Magyar Nemzeti Host Egyesület hozta létre a minisztériummal kötött szerződés alapján.

Az egyesület főtitkára, dr. Balassy Zsolt az [origo]-nak elmondta: a honlap alapja a minisztérium által felvázolt koncepció volt, amely szerint az interneten keresztül is meg lehetne szólítani az idősebb embereket. Az egyesület, amely a minisztériumi pályázat keretében szállt be a programba, az év első hónapjaiban el is végzett egy felmérést a koncepcióból kiindulva.

Balassy elmondása szerint felkerestek számos idősotthont az ország több pontján. A felmérés igazolta a minisztérium koncepcióját, kiderült ugyanis, hogy a megkérdezettek egy jelentős része érdeklődik az internet iránt - mondta a Host Egyesület főtitkára. Sokukról kiderült az is, hogy családtagjaik révén hozzá tudnak férni számítógéphez és egyúttal az internethez is.

A felmérés készítői megkérdezték azt is, hogy milyen témákat fogadnának szívesen egy időseknek szóló honlapon. Balassy elmondása szerint a megkérdezettek többsége azt válaszolta, hogy régi filmekre és idősügyi témákkal foglalkozó riportokra lennének kíváncsiak. Az egyesület ezt követően állt elő azzal az elképzeléssel, hogy egy olyan tematikus portált hívjon életre a minisztérium, amely a hírek és az idősekkel kapcsolatos dokumentumok (pl. nyugdíjakra vonatkozó szabályozások) mellett filmeket is nyújtson.

A minisztérium március 6-án szerződést is kötött - meghívásos eljárás keretében - a Magyar Nemzeti Host Egyesülettel. Balassy állítása szerint a tárca azért választotta éppen őket, mert kevés olyan szereplője van a hazai internetpiacnak, amely képes lenne arra, hogy streaming technológián alapuló filmszolgáltatást nyújtson. (A streaming valós idejű hang- és mozgóképátvitelt jelent, amelynek segítségével a felhasználó már a letöltés során "élőben" nézheti, hallgathatja a kért zeneszámot vagy filmet.)

A szerződésben foglalt összegről Balassy nem kívánt tájékoztatást adni. Az [origo] megkeresésére ugyanakkor az ESZCSM közölte: a március 6-án kötött szerződés keretében elvégzett munka ellenértéke 5 millió 940 ezer forint plusz áfa volt. Ezt az összeget az Idősügyi Tanács programjára elkülönített összegből fizették.

A szociális tárca munkatársa, Dura Márta az [origo]-nak elmondta: a minisztérium elképzelése az volt, hogy a Magyar Nemzeti Host Egyesülettel kötött szerződés csak a néhány hónapos kísérleti szakaszra szól. A minisztérium azt tervezte, hogy időközben nyílt közbeszerzési eljárást ír ki a honlap hosszabb távú működtetésére. Ez ugyanakkor máig nem történt meg, a pályázati kiírására vonatkozó tervek rendre meghiúsultak - mondta el Dura Márta.

A helyzetet közben bonyolította, hogy a Magyar Nemzeti Host Egyesülettel kötött szerződés július 15-én lejárt. A tartalmi és technikai feladatokat ellátó egyesület ezt követően saját költségén folytatta a honlap üzemeltetését - mondta az [origo]-nak Balassy. A szervezet közben több levelet is írt a minisztériumnak, és érdeklődött, hogy mi lesz a portál sorsa.

Végül két hónappal a szerződés lejárta után született megegyezés arról, hogy az egyesület átadja a honlap tartalmi anyagait a minisztériumnak. A www.ezustkor.hu ezt követően néhány napig még működött, szeptember 22-én azonban az egyesület végleg leállította a honlapot. A minisztérium közben a kapott anyagokat feltette a saját szerverére, így a korábbi portált ma a http://ezustkor.eszcsm.hu címen lehet elérni.

Az áfa nélkül számolva közel hatmillió forintba került honlapra tehát ma egy olyan címen lehet eljutni, amelyet a minisztérium illetékesein kívül jelenleg vélhetően igen kevesen ismernek. Az időseknek szóló oldalra ráadásul a minisztérium honlapján keresztül sem lehet eljutni. (Az ESZCSM oldala - www.eszcsm.hu - már hosszú ideje azzal fogadja a látogatókat, hogy a tárca végleges honlapja még készülőben van.)

Igaz, az eredeti www.ezustkor.hu cím sem volt túl közismert. Balassy Zsolt elmondása szerint a működés utolsó hónapjaira a látogatók száma átlagosan napi száz volt. A főtitkár ugyanakkor kérdésünkre hozzátette: a látogatók szinte kivétel nélkül a keresőprogramokon keresztül jutottak el hozzájuk. Azaz a legtöbben nem közvetlenül a portált keresték, hanem valamilyen idősekkel kapcsolatos téma után kutattak (pl. nyugdíj), mire a kereső program más oldalak nevével együtt kiadta a www.ezustkor.hu-t.

A portál sorsa továbbra is bizonytalan: több szolgáltatása, például a fórum és a létrehozó egyesület által megálmodott házimozi nem működik. Az oldalt jelenleg szerkesztő Dura Márta elmondása szerint a minisztérium hamarosan kiír két meghívásos eljárást, egyiket a honlap technikai, másikat pedig a tartalmi fejlesztésére. Az eljárás leendő nyerteseivel pedig ismét csak határozott időre, év végéig kötnének szerződést.

Egyelőre az is kérdéses, hogy milyen címen működik majd tovább az időseknek szóló portál. A www.ezustkor.hu név ugyanis jelenleg a Magyar Nemzeti Host Egyesület birtokában van. Balassy elmondta: az egyesület kész lemondani róla a minisztérium javára mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, de a tárca részéről egyelőre nem jelezték, hogy igényt tartanának rá.

Pethő András